Élet-Stílus

Három év börtönt kapott hat fiú, mert női ruhát találtak a lakásukban

Homoszexualitással vádolják a tunéziai tinédzsereket, a szomszédok jelentették fel őket.

Fejenként három év börtönt kapott hat tinédzserkorú fiú Tunéziában. Homoszexualitás vádjával ítélték el őket, a lakásukban női ruhákat és óvszereket találtak, ez volt ellenük a bizonyíték. A szomszédok jelentették fel őket a rendőrségen.

A hat – 18-19 év közötti – elítélt fellebbezett, három hét múlva tárgyalják újra ügyüket. Egyébként még saját ügyvédjük sem ellenkezett a homoszexualitás büntetésével, bár azt mondta: kicsit eltúlzottnak érzi, hogy a legnagyobb büntetést szabták ki rájuk. Egyébként hozzáfűzte: „ez a törvény, a törvény pedig a valláson alapul, Isten pedig tiltja a homoszexualitást”.

Tunéziát a nemzetközi sajtó az egyetlen olyan országként ünnepli, amely demokráciává nőtte ki magát az öt évvel ezelőtti forradalmakból, de a homoszexualitás a változások után is büntethető maradt az észak-afrikai országban. A demokratikus folyamatokban való szerepvállalásáért egyébként a múlt héten tüntették ki Nobel-békedíjjal a Tunéziai Nemzeti Párbeszéd Kvartettet. (Independent)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik