Élet-Stílus

Álmában halt meg a kétéves kislány – az orvosok sem tudják miért

Mikor a szülei este nyolc körül lefektették, a kislánynak még nem volt semmi baja.

Sőt, amikor két és fél órával később édesanyja először ránézett, akkor is úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van.

„Elise hangosan szuszogott ugyanabban a pozícióban, amiben ilyenkor mindig alszik: a plüssmackójával a karja alatt. Nem volt semmi figyelmeztető jel vagy gyanús a viselkedésében”

– idézte fel a négy hónap híján 3 éves Elise halála miatt indult meghallgatás során a 43 éves gyászoló édesanya, Lesley Pickering. Az anya hozzátette, kétségbe ejti a gondolat, hogy lánya halálának okára esetleg sosem derül majd fény. Ez utóbbi sajnos annak ellenére is könnyen előfordulhat, hogy a júliusban elhunyt kislány testét több orvos is megvizsgálta.

„Egyelőre rejtély, mi okozhatta a halálát. Bár az orvosok számára nem ismeretlen jelenség a hirtelen halál – amikor makkegészséges emberek látszólag minden ok nélkül halnak meg -, ami kisbabáknál jóval gyakoribb, de feltételeznünk kell, hogy Elise halálának volt oka”

– mondta a meghallgatáson a kislány boncolását végző egyik orvos. A másik, Michael Singleton, aki – miután szót kapott – elsírta magát. Mint mondta, szégyelli magát, hogy nem tud mást mondani a szülőknek, mint azt, hogy gyermekük halálának egyelőre nincs kézzel fogható magyarázata.

Kép forrása: Graham Pickering
Kép forrása: Graham Pickering

„Tudom, hogy min mennek most keresztül. Nagypapaként én is átéltem már hasonlót”

– mondta egy rövid szünet után, majd hozzátette, kollégáival már kiszűrték a szervi rendellenességeket, a lehetséges vírus- és baktériumfertőzéseket is az okok közül.

„A halála pillanatáig úgy tűnt, tökéletesen egészséges. Ő volt az első gyermekünk, aki pontban a szülés kiírt napján született meg egy 33 órás vajúdás végén. Két évet és nyolc hónapot töltött velünk: ezalatt szépen fejlődött és a náthánál komolyabb betegséget sosem kapott el”

– idézte fel az édesanya, majd hozzátette, Elise halálának napján is úgy tűnt, teljesen egészséges. Mikor szüleivel hazaért nagyszüleitől kicsit fájlalta a hasát, amire édesanyjától narancslevet, majd lefekvés előtt tejet kapott.

„Miután sikerült vécéznie, úgy tűnt, megkönnyebbült. Általában lefekvés előtt mindig megfürdetjük őt, de aznap eltekintettünk ettől, mert Elise fáradtnak tűnt. Lefektettük. Mikor fél 11-kor ránéztem, még szuszogott.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik