Élet-Stílus

Rúzsa Magdi nem erőlteti az anyaságot

A 2006-os Megasztár győztese, Rúzsa Magdi nemrég töltötte be harmincadik életévét, ennek kapcsán többen cikkeztek arról, hogy nemet mond a gyerekvállalásra, és hogy csak a karrier fontos számára. Az énekesnő kedden a 8:08 – Minden Reggelben cáfolta a hírt.

“Az én eredeti végzettségem, a hivatásom szülésznő. Innentől kezdve nekem a szülés, az anyaság az egyik legszentebb dolog, amit úgy érzek, hogy nem feltétlen kell címlapokon megvitatni. Főleg nem azt, hogy én mikor tervezem és mikor jön el ennek az ideje. Mindennek eljön az ideje nyilván.

Persze, hogy én is vágyom az anyaságra, harminc éves lettem, ilyenkor már egyre jobban érzi az ember, hogy eljött ennek az ideje. Ezeket a dolgokat nem kell erőltetni. Amikor eljön az ideje, hogy jönni fog, akkor örömmel fogom várni”

– mondta a műsorban Rúzsa, akinek fontos, hogy majd a baba mellett is dolgozhasson.

“Tettem egy olyan kijelentést, hogy ha lesz gyerekem, én akkor is elmegyek majd dolgozni. Nagyon sok nő elmegy úgy is dolgozni, hogy van gyereke, ezért nem szabad szerintem senkire követ vetni, ez így normális. Az én anyukám hármunkat nevelt fel munka mellett, egészségesek és normális emberek vagyunk” – tette hozzá az énekeső, akit nemrég plasztikázással gyanúsítottak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik