Élet-Stílus

Kollégájával jött össze Homonnay Zsolt

Két napja derült ki, hogy a nemrég még 15. házassági évfordulóját ünneplő Homonnay Zsolt és Polyák Lilla válnak.

Zsolt máris új párra talált, a Blikk értesülései szerint már egy ideje az Operettszínház egyik táncosnőjével, Anitával randevúzik.

“Nem titok ez a színházban, valójában mindenki tud róla a környezetükben, így természetesen Lilla is.

De nagyon figyelnek arra, hogy ne lássák őket együtt intim pillanatban, ne fogják egymás kezét mások előtt. Tiszteletben tartják azt, hogy ez Lillát rosszul érinti” – mondta a lapnak egy informátor, aki azt is elárulta, hogy a hölgynek egy kisfia is van.

Zsolt hiába költözött el néhány hete otthonról, két kisfiukat közösen nevelik tovább, és ugyanabban a színházban több darabban is játszanak együtt. Most például egy svájci turnén vannak Bázelben A Szépség és a Szörnyeteggel.

“Zsolt a Szörnyeteg, Lilla pedig Tea mama. A színpadon együtt vannak, de a szállodában külön szobában alszanak. Ez a helyzet Lillának sokkal nehezebb, ő van rosszabbul, mivel Zsolt már egy másik nővel próbálkozik. Egy társulati tag az Operett tánckarából. De így is kegyetlenül nehéz lehet Lillának úgy színpadra lépni, hogy ott a gyerekei apja és annak új partnere is” – ezt már egy másik informátor nyilatkozta a Borsnak.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik