Élet-Stílus

Az Iszlám Állam hétköznapjairól beszéltek egykori „lakosai”

Építőmunkás a kórházigazgató és datolyaárus vezeti az olajkitermelést – belső infók az Iszlám Államról.

Amikor az Iszlám Állam önhatalmúlag kikiáltotta saját kalifátusát, azzal hitegette az általa elfoglalt területeken és a más országokban élő muszlimokat, hogy egy szociális szolgáltatásokat nyújtó, modern közigazgatási rendszerű, jóléti államot hozott létre a hithű muzulmánoknak. A The New York Times több olyan, az utóbbi időben Törökországba menekült emberrel készített interjút, akik elmondták: az ígéretek helyett egy sanyargató, bizonytalan lábakon álló rendszert kaptak.

Azt hittük, a rezsimet akarják elüldözni, de aztán kiderült róluk, hogy tolvajok

– mesélte egy olajkitermelőnél dolgozó szíriai műszerész. Miután a szíriai kormánytól nem kapott több fizetés, az IÁ dzsihadistái csábító ajánlattal kecsegtették: folytassa a munkáját, de immár az Iszlám Államnak dolgozzon, méghozzá háromszoros pénzért.

Kevesen maradtak, akik ezt a munkát el tudják végezni, ezért még azt is elnézték neki, hogy a munkahelyén dohányzott. A dohányzás ugyanis tiltott szenvedély, ami büntetést von maga után az IÁ törvényei szerint. A gyakori kivégzések és a szíriai rezsim légicsapásai azonban megnehezítették az életet, a műszaki szakembernek pedig elege lett abból, hogy az ország nyersanyagkészletét a dzsihadisták finanszírozására használják fel, miközben az iskolákat és a kórházakat bezárják.

Az IÁ magára fog maradni

Több ország légi hadművelete, a kurd és síita milíciák megújult szárazföldi offenzívái, valamint a csempészet és az olajkereskedelem akadozása miatt az Iszlám Államnak egyre nehezebb fenntartania magát, amit leginkább az általa ellenőrzött területeken élők éreznek meg.

“Az IÁ új társadalmat akar építeni, de végül magára fog maradni” – vélte egy tanárnő, aki a szíriai Deir ez-Zórból menekült Törökországba. Amikor a szíriai állami iskolák bezártak, ő továbbra is nyitva tartott egy nem hivatalosat. Aztán megérkeztek a dzsihadisták. Ez számára azt jelentette, hogy burkát – teljes testet takaró fekete köpenyt – kezdett viselni, és azon kellett törnie a fejét, miképpen szórakoztassa diákjait zene- és művészetoktatás nélkül. A saría (iszlám törvény) szélsőséges értelmezése miatt ugyanis tiltott a két tantárgy az IÁ területein. Olykor szappannal szobrászkodtak – mondta.

Bármennyire is próbált ellenállni a szélsőségesek hozta változásoknak, végül eljött Szíriából, mert miután néhány aktivistát összetereltek, majd kivégezték őket, elkezdte félteni az életét.

Az IÁ szakembereket kereső felhívásaira egyre kevesebb jelentkező akad, ezért az egész infrastruktúra működése veszélybe került. Egy segélymunkás például arról számolt be, hogy rakkai rokonai elmondása szerint a helyi kórház majdhogynem bezárt, annyira nincs már orvos.

Magas adók, orvoshiány

Mivel a férfi orvosoknak tilos a nők ápolása, az egyik városban a nők egészségügyi ellátás nélkül maradtak – mesélte a város korábbi gyógyszerésze. A dzsihadisták ezt a problémát szülésznőkkel próbálták kiküszöbölni. A zákát, vagyis a kötelező adakozás is – amely az IÁ értelmezésében adó – újabb ok a szervezet által ellenőrzött területek elhagyására. A fegyveresek számos egyéb adónem mellett az éves termésből és az állatállományból is részt követelnek, a boltosok pedig portékáiknak egy részét kénytelenek átadni.

A szabályok megsértése, például az öltözködési követelményeké például egy gramm arany árának megfelelő pénzbírsággal járhat, amelyet a helyi pénznemben kell megfizetni. Sokan arról számoltak be, hogy a szervezet hű emberei olyan pozíciókat kapnak, amelyekhez nincsen képesítésük.

Az egyik városban például az egészségügy vezetője korábban építőmunkás volt, míg egy olajlelőhely igazgatásával egy datolyaárust bíztak meg.

Az Iszlám Államból azonban egyre nehezebb elmenni, hiszen a fegyveresek akadályozzák a kijutást, a többség így embercsempészekhez fordul. Még azok közül is rengetegen jönnek el, akik pedig sokat nyerhetnének a szélsőségesek uralmával – idézi az MTI.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik