Élet-Stílus

A 11 éves kislány világra segítette a húgát, aztán iskolába ment

Azt mondja, a történtek akkora hatást gyakoroltak rá, hogy ha felnő, szülésznő szeretne lenni.

„Először nagyon megijedtem. Minden porcikám remegett, mert még sosem láttam ilyesmit”

-nyilatkozta a Mirror című brit bulvárlapnak Caitlin Burke, majd hozzátette, csak akkor könnyebbült meg, mikor újszülött húga világra jött és sírni kezdett.

„Boldog voltam, hogy segíthettem neki. Szerintem nagyon aranyos, szép kislány és már most nagyon szeretem őt.”

A 11 éves brit kislányt kedd óta az egész családja, a barátai, de még az iskolája is hősként ünnepli. Nem csoda. Caitlin aznap reggel egyedül maradt otthon vajúdó édesanyjával, és bár nagyon félt, végül sikerrel hajtotta végre a mentődiszpécser összes utasítását, amit telefonban kapott.

Kép forrása: mirror.co.uk
Kép forrása: mirror.co.uk

„Miután a testvére megszületett, letekerte róla a köldökzsinórt, és mivel a kicsi nem sírt fel azonnal, az utasításokat követve masszírozni kezdte őt. Neki köszönhetjük, hogy mindketten jól vagyunk”

-nyilatkozta a kislány büszke édesanyja, Tara Knightley, majd hozzátette, aznap reggel a fájásokra ébredt. Azonnal riasztotta férjét, aki három kisebb gyermeküket azonnal kocsiba ültette, hogy átvigye őket Tara testvéréhez.

„Remélte, hogy elég gyorsan visszaér ahhoz, hogy beérjünk a kórházba. Csakhogy 10 perccel azután, hogy kilépett az ajtón, a magzatvíz elfolyt, én pedig pontosan tudtam, hogy hamarosan megszületik a kislányom. Segítségre volt szükségem.”

Az anya felébresztette Caitlint, aki először hívta a mentőket, majd az utasításaikat pontról pontra követve, világra segítette a testvérét. A mentők néhány perccel később érkeztek a helyszínre, és ellátták a babát és a mamát is. Caitlin a szülés után – mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga – iskolába ment, ahol boldogan újságolta a vele történteket.

Azt mondja, annyira mély nyomot hagyott benne az élmény, hogy ha felnő, szülésznő szeretne majd lenni.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik