Élet-Stílus

Sikeres modell lett miután rákkal diagnosztizálták

A 25 éves nő azt mondja, igazán akkor érzett csak rá a modellkedés ízére, miután diagnosztizálták.

A New York-i Dayna Christison mindössze 22 éves volt, mikor az orvosok a limfóma egy meglehetősen ritka válfajával diagnosztizálták. Azt mondja, a diagnóziskor orvosai még reménykedtek abban, hogy betegségét sikerült kezdeti stádiumban elcsípniük, a komolyabb vizsgálatok kimutatták, hogy a betegség előrehaladott, négyes stádiumban van.

Azóta három év telt. Dayna ezidő alatt több kemoterápiás kezelésen is átesett, sőt, kapott két csontvelő-átültetést is. Azt mondja, orvosai most egy kísérleti kezeléssel próbálkoznak, ami reményeik szerint segít majd Daynának legyőzni a betegségét.

„Épp csak befejeztem az egyetemet, mikor kiderült, hogy beteg vagyok. Összezavarodtam. Fogalmam se volt, mi legyen ezután”

-nyilatkozta a Buzzfeed Newsnak a fiatal nő, aki az elmúlt hónapokban modellként, a kifutók világában találta meg a helyét.

Kép forrása: Instagram
Kép forrása: Instagram

„Azután kezdődött, hogy egy fotós barátom megkért, hadd készítsen rólam néhány portrét a portfóliójába. Belementem.”

-meséli Dayna, majd hozzáteszi, miután a képeket feltöltötte a közösségi oldalára, záporozni kezdtek hozzá a különböző felkérések. Azt mondja, nagyon meglepődött, hiszen akkortájt a kemoterápiás kezelés miatt teljesen kopasz volt.

Dayna végül a Major Models ajánlatát fogadta el, és azóta rendszeres résztvevője a bemutatóknak. Mint mondja, soha, egy percre se gondolkodott azon, hogy a kifutón kendőt viseljen. A parókát is visszautasította.

„Nem érdekel, mit gondolnak mások a kopaszságomról. Azt mondogattam magamnak, hogy így nézek ki és kész, nem akarom rejtegetni.”

Akkor még csak nem is sejtette, hogy ezzel sokakat inspirál majd. Pedig így volt. Már az első bemutatók után tucatjával kapta a köszönő leveleket olyan nőktől, akik hozzá hasonlóan daganatos betegséggel küszködtek.

Kép forrása: Craig La Mere
Kép forrása: Craig La Mere

„Hálásak voltak, hogy vállaltam a kopaszságom. Azt írták, a hatásomra visszakapták az önbizalmukat és ez nagyon jó érzés.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik