Élet-Stílus

Nincs cukibb annál, mikor az örökbefogadott kisfiú először látja nagypapáját

A négyéves kazahsztáni gyerek éveket töltött árvaházban. Senki sem fogadta örökbe, mert jobb kéz nélkül született.

Nem úgy a kanadai házaspár, Dough és Lesley Facey. Ők, elmondásuk szerint, mikor meglátták a fotóját, azonnal beleszerettek a kis Kirillbe és döntöttek is: kerüljön bármibe, örökbefogadják őt.

“Hogy mondhattunk volna nemet ennek a csöppségnek? Különösen azután, hogy egy olyan ember mellett nőttem fel, akinek szintén születésétől hiányzott a jobb keze, ám ez soha, egyetlen pillanatra nem akadályozta semmiben.”

-tette fel a kérdést a férj, Dough, majd hozzátette, mikor meglátta a kis Kirill képét azonnal édesapjára gondolt. A házaspár a döntést követően felvette a kapcsolatot a kazah hatóságokkal és hónapokig tartó levelezgetés után, tavaly júniusban elérték, hogy láthassák a kisfiút.

Kép forrása: Buzzfeed
Kép forrása: Buzzfeed

“Míg élek, nem fogom elfelejteni az első találkozásunk napját. Szürreális volt az egész, hiszen sokáig annyira távolinak, már-már elérhetetlennek tűnt, hogy megöleljük őt, aztán egyszeriben ott állt előttünk”

-ezt már Lesley nyilatkozta a kanadia Buzzfeednak, majd hozzátette, döbbenten vette tudomásul, hogy Kirillt hiányzó végtagja miatt teljesen kirekeszti a környezete.

“Teljesen máshogy állnak a fogyatékos emberekhez. Mintha hibásak, vagy értéktelenek lennének emiatt. Még az örökbefogadásról döntő bíró is többször megkérdezte, hogy biztos jól megfontoltuk-e a dolgot”

-emlékszik vissza Dough. Az újdonsült apa bevallotta, bedühödött a bíróra, mert bántotta az, ahogy a kisfiút kezelte.

Kép forrása: Buzzfeed
Kép forrása: Buzzfeed

“Emlékszem szót kértem tőle, és elmondtam neki, hogy ezzel a fiúval semmi baj sincs. Csak egy keze hiányzik, ettől még nem lett kevésbé ember – ezt mondtam neki.”

Örökbefogadó szülei végül csak idén vihették haza Kirillt. Azt mondják, a kisfiúnak óriási élmény volt találkozni nagypapájával, aki hasonlóan hozzá, jobb kéz nélkül él.

“Egy szempillantás alatt szoros kötelék alakult ki köztük. Olyan, amit csak ők ketten érthetnek meg.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik