Élet-Stílus

A világ legdrágább parkolóhelyei, egy luxuslakás áráért

Zsúfolt nagyvárosokban kevés nagyobb kincs van egy jó parkolóhelynél. Annyira, hogy vannak, akik százmilliókat is képesek kifizetni egyért.

Hongkongnál zsúfoltabb zsúfolt nagyvárost nehéz találni, a parkolóhelyek ára ennek megfelelő is az egykori brit gyarmatvárosban, ahol szinte csak a leggazdagabbak engedhetik meg maguknak, hogy autót tartsanak. 2014-ben 6700 darab parkolóhely cserélt gazdát a városban, és egy átlagos hongkongi parkolóhely ára egy picivel több volt, mint egymillió hongkongi dollár, azaz nagyjából 36 millió forint volt. Még ebből a mezőnyből is kiemelkedik Jacinto Tong üzletember, aki két olyan parkolóhelynek a tulajdonosa, amik egyenként 140 millió forintot érnek.

Londonban szintén megvan a lehetőség, hogy eszméletlen összegeket kérjenek el egy jó parkolóért. Egy ismeretlen vásárló a nyugat-londoni Knightsbridge-ben 87 millió forintnak megfelelő összeget fizetett egy 26 négyzetméteres földalatti parkolóhelyért. Amihez ugyanakkor saját ki- és bejárat, és 24 órás biztonsági szolgálat is jár. A 87 milliós ár azonban csak az első kilenc évre szól, utána évente háromszázezer forintot kell fizetni a követgkező kilencven évre.

Bostonban ezzel szemben csak egy sima utcai – sőt sikátori – aszfaltdarabért fizetett 560 ezer dollárt, azaz nagyjából 122 millió forintot egy licitáló az amerikai adóhatóság egyik árverésén. A liciten nyertes  nő ráadásul nem is saját magának vásárolta meg a két parkolóhelyet, hanem azért, hogy a hozzájuk érkező emberek könnyen le tudják tenni autójukat a parkolókkal igencsak szűkösen ellátott városrészben. Egyébként Bostonban 2009-ben háromszázezer dollárt fizettek egy sima, egy autónak elég parkolóhelyért, ami azóta is rekordösszegnek számít.

Bostoni parkoló
Ez az aszfaltdarab 120 millió forintot ér

A világ legdrágább parkolóhelyeivel azonban New York büszkélkedhet, ahol két épülő luxusházban is egymillió dollárért (240 millió forint) árulnak parkolókat. A Sohoban, a Crosby Street 42-es szám alatt – ahol ironikuis módon korábban egy parkolóház volt – tíz helyet árulnak a lakásokkal együtt. A parkolók négyzetméterára nagyobb, mint a lakásoké. Ráadásul a parkolókat csak 99 éves bérleti szerződéssel kínálják. Egy másik épületben, a Renwick Street 15-ös szám alatt pedig három darab egymillió dolláros parkolóhelyet adnak el, amiket várhatóan épület két tetőlakásával együtt vásárol majd meg leendő tulajdonosa.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik