„Semmi pénzért nem mentem volna bele az abortuszba, hiszen akkor már éreztem a picik mozgását is. Inkább kockáztattam, és úgy érzem, megérte”
-idézi a brit Mirror című bulvárlap Holley Tierneyt, aki a várandóssága 23. hetében tudta meg, hogy non-Hodgkin limfómában szenved.
„Mikor először jelentkezett a furcsa mellkasi fájdalom, nem is akartam orvoshoz menni. Tánctanárként dolgozom, és néhány nappal korábban egy nehéz hangfalat kellett cipelnem az egyik próbára. Azt gondoltam csak meghúztam magam.”
Holley végül születendő ikrei miatt meggyőzte magát arról, hogy mégis orvoshoz kellene mennie.
„Biztos akartam lenni benne, hogy a gyerekeimnek nincs semmi baja” – magyarázta, majd hozzátette, még akkor sem ijedt meg, mikor az őt vizsgáló röntgenorvos közölte, árnyékot lát a mellkasi röntgenjén.
„Megdöbbentem, mikor nem sokkal később közölték velem, hogy daganatom van. Csak a kisbabáimra tudtam gondolni, és arra, hogy most mi lesz velünk.”
A fiatal anyuka azt mondja, orvosa többször is felajánlotta neki az abortusz lehetőségét.
„Azt ismételgette, hogy mielőbb el kell kezdeniük a kemoterápiás kezelést, máskülönben a betegség szétterjed a testemben és nem fognak tudni segíteni.”
Holley ennek ellenére kitartott. Visszautasította a kezelést a várandósság 29. hetéig. Ekkor beleegyezett a császármetszésbe és a kemoterápiába is.
„Az orvosok meggyőztek, hogy az ikreknek így is jó esélyük lesz majd a túlélésre, nekem pedig mindenképpen kezelést kell kapnom, hogy láthassam őket felnőni.”
A császármetszés során szerencsére minden rendben ment és bár az ikerfiúk életük első heteit az újszülött intenzív osztályon töltötték, az állapotuk minden nappal javult. Holley öt kör kemoterápiát kapott, az orvosai pedig bizakodók.
„Még várunk a végső eredményre azt illetően, sikeres volt-e a kezelés, de bízom benne, hogy a leletek jó hírekkel fognak szolgálni” – mondja Holley, majd hozzáteszi, szeretné felhívni a többi kismama figyelmét arra, hogy a terhességük alatt hatványozottan figyeljenek oda a testükre.
„A betegségem kezdeti tünetei – az éjszakai izzadás, a fáradékonyság és a kifulladás – azért nem tűntek fel, mert azt hittem róluk, hogy a terhességem velejárói.”
