Élet-Stílus

Durva hiba miatt veszítette el születendő ikreit egy kismama

Hiába ment azonnal orvoshoz, mikor a fájdalom először jelentkezett: izomhúzódással hazaküldték.  

„Az egyik percben még úgy tudtam, minden rendben velünk. Hogy a születendő kisbabáim tökéletesen egészségesek. Aztán a másik pillanatban már a kezemben tartom őket, élettelenül”

– kezdi megrázó történetét a 32 éves Nicola Jaffray a Gazette című lapnak, aki mint mondja, egy orvosi tévedés miatt vesztette el gyermekeit. Hozzáteszi, mikor először érezte meg a különös fájdalmat a bordáinál, azonnal kórházba sietett.

„Nem akartam egy pillanatra sem kockáztatni a fiaim életét, és magamat is szerettem volna megnyugtatni, ezért autóba ültem és a legközelebbi kórházig meg sem álltam.”

Nicola ezután elmondta, hogy egy ápolónő vizsgálta meg.

„Elvégzett néhány rutinvizsgálatot, majd megállapította, hogy a fájdalmaimat egyszerű izomhúzódás okozza. Kaptam egy kis fájdalomcsillapítást és már utamra is engedett.”

Az asszony azt mondja, a vizsgálatot követően megfordult a fejében, hogy a fájdalmak sokkal erősebbek egy átlagos izomhúzódásnál, de ráhagyta az ápolónőre a dolgot. „Elvégre ők azok, akik értenek az ilyesmihez” – mondta.

Nicola beszámolójából kiderült, hogy a fájdalom a következő napokban csak erősödött, míg végül az asszony már felállni sem tudott. Újra orvoshoz ment, ahol ismét izomeredetű problémát állapítottak meg, majd ismét hazaküldték.

„Emlékszem, ekkor már külön rákérdeztem a nővérnél, hogy a gyermekeim egészségesek-e. Belenézett a szemembe és úgy közölte velem, hogy tökéletesen.”

Nicola már másnap visszakerült a kórházba. Kiderült, hogy fájdalmait, nem izomproblémák, hanem az egypetéjű ikerterhességek 10 százalékát érintő iker-iker transzfúziós szindróma vagyis TTTS okozta. Egy olyan állapot, aminek következtében a méhben fejlődő két magzat vérkeringése a méhlepényeik közti összeköttetés miatt nem önálló. Ez mindkét magzatra veszélyes: míg a donor növekedése lelassul, a recipiens magzatnál szívproblémák léphetnek fel.

„Mikor kiderült, mi a baj, választhattam: vagy beleegyezek a császármetszésbe, amit a babák nagy eséllyel nem élnek túl, vagy várok, míg egy másik kórházban sort tudnak keríteni a lézeres kezelésre, ami megszüntette volna a TTTS okát.”

Nicola a várakozás mellett döntött, ám a kórházba már nem jutott el. Két kisfia nem sokkal később az anyaméhben meghalt. A házaspár a tragédiát követően úgy döntött, bepereli a kórházat, szerintük ugyanis, ikreik még ma is élnének, ha időben megfelelő kezelést kaptak volna.

Néhány hónappal később a kórház is elismerte, hogy hibáztak a vizsgálatok során. Levelükben azt írták, a babák halála elkerülhető lett volna, ha már az első vizsgálat során fény derült volna a iker-iker transzfúziós szindrómára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik