Élet-Stílus

Sokkolta az anyukát, amikor egy tengeri csiga bukkant elő négyéves fia térdéből

Amikor a négyéves Paul Frankin egy tengerparti kirándulás közben elesett, és sziklákba verve felsértette a térdét, szülei nem gondolták, hogy a mindennapos gyereksérülésként indult történetnek milyen különlegesen bizarr vége lesz. Az első jel az volt, hogy a seb csak nem akart begyógyulni, sőt, egyre jobba felduzzadt. Amikor már nagyjából alma nagyságúvá duzzadt, orvoshoz mentek vele, ahol közölték, a gyereknek sztafilokokkusz-fertőzése van.

Az orvos antibiotikumos kezelést rendelt el, és közölte az anyukával, hogy ne nyomja ki a gennyes sebet, hanem hagyja, hogy a gyógyszerek tegyék a dolgukat. Amikor azonban a seb elkezdett elfeketedni, és az antibiotikum-kúra sem hozott semmilyen látható eredményt, Rachel Franklin úgy döntött, az orvosi tanács ellenére kinyomja a sebet. Ekkor pedig egy furcsa kerek valami pattant ki a fiú térdéből.

„Először azt hittem, egy kavics” – mondta el a nő az Animal Planetnek, amely a héten foglalkozott a még 2013-ban történt esettel. Azonban amikor közelebbről megnézték, kiderült, hogy nem egy kavics volt fiúk térdében, hanem egy tengeri csiga, ami ráadásul még életben is volt.

seasnail

A „Csendes szörnyetegek (Monsters inside me) című műsor biológus-műsorvezetője, Dan Riskin elmondta: a kisfiú térdében egy Littorina scutulata éldegélt, ami könnyen tud alkalmazkodni különböző környezethez, még akár emberi testeken belül is. „A bőralatti szövet hasonló ahhoz a kemény körülményekhez, amelyekben a tengeri csigák túlélnek” – magyarázta Riskin, hogyan maradhatott életben a csiga Paul testében.

Paul egyébként az esetről szóló első híradások szerint megtartotta a térdéből előbukkant csigát, aminek a „Turbo” nevet adta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik