Élet-Stílus

Meghalt a két hónapos baba, mert anyja szoptatás közben elaludt

Mikor reggel felébredt, az ötgyermekes nő azonnal értesítette a mentőket, de hiába. A kisfiún már nem tudtak segíteni.  

„Én voltam a legelső, aki kiért a helyszínre” – mondta az ügyben indult bírósági meghallgatáson Kevin Jones mentőtiszt, majd hozzátette, fél tízkor, hat perccel az édesanya kétségbeesett hívása után lépett a házba. „Az apa nyitott ajtót, köntösben. Dawn, az anya az előszobában, a gyerek teste mellett térdelt és próbálta szájból-szájba lélegeztetni a kisfiút.”

A mentőtiszt a meghallgatáson azt is elárulta, az érkezése után biztosította a gyermek légútjait, majd megkezdte az újraélesztést. „9:51-kor értünk a kisfiúval a kórház sürgősségi osztályára, ahol folytatták a már megkezdett újraélesztési folyamatot, sajnos hiába. Nem sokkal később a kisfiút halottnak nyilvánították.” Jones elárulta azt is, hiába kérdezte, az anya arra sem emlékezett, mikor látta utoljára élve gyermekét.

Meghallgatásán a 33 éves brit nő, Dawn Goodacre bevallotta, aznap este, szoptatás előtt alkoholt ivott. „Tipikus péntek este volt, én pedig, ahogy ilyenkor szoktam, megittam egy pohár bort. Ezután, este 11 körül megetettem Henryt és tisztába tettem őt” – mondta, majd hozzátette, ezután kiment a kertbe, hogy elszívjon egy cigarettát. Erre az időre fiát a bölcsőjébe tette.

„Mikor visszajöttem, leültem a kanapéra, ölbe vettem őt, hogy elringassam, de közben én is álomba szenderültem” – tette hozzá. Az ügyben indult nyomozás során kiderült, hogy Dawn arról, hogy ötödik gyermekével várandós, a szülés napjáig nem volt tisztában. „Fel se merült, hogy esetleg terhes lehetek, hiszen alig híztam valamit, ráadásul a menstruációm is rendszeres volt” – vallotta.

Az ügyben megszólalt a Henry boncolását végző patológus, aki minden anyát óva int attól, hogy együtt aludjon ilyen fiatal gyermekével. Hozzátette, a gyerek arcán, tüdején, veséjén és a szívén is talált károsodásokat, de biztos benne, hogy ezeket nem bántalmazás során szerezte.

 

 

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik