Élet-Stílus

Elképesztően undorító bűncselekményt lepleztek le Kínában

Halott menyasszonyt akartak szerezni a meghalt férfinak.

Kínában letartóztattak három férfit. Sírrablással gyanúsítják őket.

De a sírrablást nem úgy tessék ám érteni, hogy a gazfickók értékeket tulajdonítottak el egy kriptából – a három tolvaj egy fiatalon elhunyt nő holttestét szerette volna megkaparintani, majd pedig ÉRTÉKESÍTENI.

A bizarr bűncselekményt azért akarták elkövetni, mert Kínában egy hagyomány szerint ha valaki agglegényként hal meg, akkor mellé egy női holttestet is kell temetni – amolyan túlvilági menyegző gyanánt –, különben az elhunyt férfi szellem visszatér kísérteni, vagy más módon felzaklatni egykori családját – írja a Xinhua hírügynökség.

Az említett esetben egy Sahnszi tartományban élő 72 éves férfi tudomást szerzett róla, hogy egy nő fiatalon meghalt, így – két tettestársával – a lány rokonainak adta ki magát, és megpróbálta 25000 yuanért (megközelítőleg 1 millió forint) eladni a holttestet egy elhunyt agglegényt gyászoló családnak. Szerencsére a falubeliek rajtakapták a rablókat, így a további borzalom meghiúsult.

A Jezebel beszámolója szerint sajnos korántsem egyedi az eset, két évvel ezelőtt például négy férfi komplett hálózatot hozott létre, amely sírokból kilopott holttestek felhasználásával üzemeltetett túlvilági társkeresőt a hagyomány követőinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik