Élet-Stílus

„Még most is hallom a kisbabám utolsó lélegzetvételének hangját”

szoptatás (szoptatás, )
szoptatás (szoptatás, )
A háromgyermekes édesanya legfiatalabb gyermeke szoptatás közben halt meg. 17 napos volt.

„Aznap valamennyivel kevesebbet evett, mint szokott, de nem aggódtam, mert korábban is volt már hasonló” – nyilatkozta a Wales Online-nak a 33 éves megtört édesanya, Farah Rashid. A brit asszony hozzátette, mikor 17 napos kislánya abbahagyta az evést ringatni kezdte.

„Egyik pillanatról a másikra lett rosszul. Arra lettem figyelmes, hogy hirtelen elernyed a karomban. Mikor ránéztem, az orrából vér szivárgott” – mondja Farah, majd hozzáteszi, azonnal tárcsázta a férjét.

„Mikor nem vette fel, a mentőket hívtam, akik azt javasolják, kezdjem meg a baba újraélesztését.”

A háromgyermekes anyuka lélegeztetni kezdte a kisbabáját. Azt mondja, senkinek sem kívánja azokat a perceket, amiken keresztül kellett mennie. „Miközben a legkisebb gyermekem életéért küzdöttem, a két nagyobb a szobájában aludt.” A kiérkező mentők végül kórházba szállították az alig háromhetes kislányt, ahol nem sokkal később halottnak nyilvánították.

„Miközben próbáltam őt újraéleszteni, Nuur-ul-ain szuszogó hallott hallatott. Emlékszem, egy pillanatra még meg is könnyebbültem, mert azt gondoltam, ez annak a jele, hogy jobban van. Most már tudom, hogy az utolsó lélegzetvételét hallottam, és azóta sem tudom kiverni a fejemből” – vallotta be Farah könnyek között, majd hozzátette, az az egy vigasztalja, hogy kislánya otthon, a karjai közt halt meg.

„Tudom, hogy mindent megtettem érte, amit emberileg csak lehetséges. Ez ad erőt a folytatáshoz.”

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik