Élet-Stílus

Az esküvőjéről egyenesen egy baleset helyszínére sietett az ápolónő

Még a ruhája is rajta volt, mikor megérkezett, hogy ellássa a sérülteket.

„Nem csináltam semmi különlegeset, csak meg akartam róla győződni, hogy a szeretteim jól vannak-e” – nyilatkozta Sarah Ray a News Channel 5 hírcsatornának azután, hogy egy róla készült fotó vírusszerűen terjedni kezdett az interneten. Ezen a szóban forgó fotón Sarah esküvői ruhában látható, ahogy épp egy baleset helyszínére igyekszik.

A képet Sarah édesanyja, Marcy Martin készítette, aki a riportereknek elmondja, bár számtalan fotót készített lánya esküvőjén, mind közül, ezt szereti a legjobban. „Egyrészt mert kifejezi a lányom szépségét, másrészt, mert megmutatja, milyen is valójában” – mondja.

Fotó: Marcy Martin
Fotó: Marcy Martin

A mentőápolóként dolgozó Sarah és újdonsült férje, Paul múlt hétvégén kötötte össze az életét. A templomi ceremónia már épp véget ért, mikor a friss házasokat hírt kaptak arról, hogy a násznép egy része balesetet szenvedett, alig két mérföldre a templomtól. „A nagyszüleim azután sérültek meg, hogy az autójukba belerohant egy másik jármű, ami előtte áthajtott egy piroson. Szerencsére senki sem sérült meg komolyabban, de a férjemmel úgy éreztük, oda kell sietnünk, hogy az állapotukról a saját szemünkkel győződjünk meg.”

Sarah az újságíróknak elárulta azt is, nagymamáját megfigyelésre kórházba kellett szállítani. „Egész végig azért sajnálkozott, hogy tönkretette életem legszebb napját. Nem hitte el, hogy nem így van.”

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.