Élet-Stílus

75. házassági évfordulójuk miatt egy napon műtötték az idős párt

Ugyanazzal a betegséggel, ugyanazon a napon feküdtek kés alá. Mindezt azért, hogy együtt ünnepelhessenek.

A Nyugat-Virginiában élő, 97 éves Raymond Huggins és felesége, a 94 éves Mazie nem mindennapi dologra vállalkozott tavaly. Belementek ugyanis, hogy egyazon napon, egyazon kórházban műtsék őket, hogy aztán a műtét után egyszerre lábadozhassanak. A közös gyógyulás azért volt nagyon fontos, mert a házaspár mindkét tagja szeretett volna részt venni azon a családi ünnepségen, amit most októberre, a 75. házassági évfordulójukra szerveztek nekik.

A pár legidősebb gyermeke, a 68 éves Roger a Today című amerikai műsorban elmondta, szülei alig húszévesek voltak, mikor 1940-ben összekötötték az életüket. Az egykori börtönőr és asszisztens szerelme azóta elválaszthatatlanok. „A házasságunk és persze a sokáig tartó boldogságunk titka egyszerű: feltétel nélkül bízunk és hiszünk a másikban” – mondja Raymond.

A házaspár tiszteletére rendezett fogadásra, amit a pennsylvaniai idősek otthonában tartottak, összesen 89 családtag kapott meghívót: köztük 12 unoka és 15 dédunoka.

„A műtét napjáig a saját házukban éltek és magukról gondoskodtak. Az orvosok kérésére költöztek otthonba, hogy a beavatkozást követően orvosi felügyelet mellett lábadozhassanak.”

– mondta Roger.

Dr. Samir Kapadia, a házaspár kardiológusa is megszólalt az ügyben és elmondta, mivel az ilyen műtéten átesett, idős betegeknek mintegy 15 százaléka nem éli túl a beavatkozást követő egy évet, szükségesnek találta az orvosi felügyeletet. „Szerencsére egy aprócska fertőzést leszámítva, Raymond és Mazie is jól viselte a műtétet” – tette hozzá, majd elárulta, véleménye szerint az idős pár a kettejük közt lévő erős köteléknek köszönhetően épült fel.

 

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik