Élet-Stílus

Beperelné férjét, hogy szexre kényszerítse

24.hu
24.hu

2015. 10. 08. 10:23

Lehetséges-e bírósági úton kényszeríteni egy férjet arra, hogy közösüljön feleségével? Ezzel a kérdéssel keresett meg egy kínai lapot egy kétségbeesett kínai nő, akivel február óta tartó házassága alatt egyszer sem feküdt le férje – írta a China Smack. A csak Liu álnéven azonosított nő elmondta: nászéjszakájukon túlságosan részeg volt ifjú férje ahhoz, hogy bármit is tudjon csinálni, és így egyedül volt kénytelen eltölteni az éjszakát. Másnap pedig a férje egy külön hálószobába költözött és azóta külön alszanak.

Liu emiatt többször is vitázott a férfival, aki azt leszámítva, hogy nem akar vele szexelni, nagyon jól gondját viseli feleségének. A nő egy idő után már azt is megkérdezte tőle, hogy esetleg nem valamilyen testi probléma miatt nem hajlandó ágyba bújni vele, de férje ezt tagadta. Ugyanakkor orvoshoz nem volt hajlandó elmenni.

A nő a Morning Postnak elmondta: egyáltalán nem akar elválni férjétől, de nagyon szeretné, ha a férfi teljesítené házastársi kötelezettségét, és közösülne vele. Liu ennek elérésére már kész lenne bíróság elé vinni az ügyet. A lap által megkérdezett ügyvédek azonban rossz hírt közöltek vele. Elmondásuk szerint a férjnek ugyan erkölcsi és jogi kötelezettsége ellátni házastársi feladatait, a bíróság nem kényszerítheti rá arra, hogy szeretkezzen feleségével.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.