Élet-Stílus

Megvan a recept, hogyan kell hihetőbben hazudni és egyszerűbb, mint hinné

Ha hazudni kényszerül, és – ha már így alakult – szeretné minél hihetőbben tenni, nincs más dolga, mint kivárni, amíg már igen sürgetően szólítja a természet. Egy friss tanulmány szerint ugyanis, sokkal jobban hazudik az ember, ha nagyon kell pisilnie – írja a Sydney Morning Herald.

A háttérben az áll, hogy ha valamilyen okból nagyon koncentrálnunk kell az önkontrollra (például, hogy be ne vizeljünk), akkor ennek hatásai minden más tevékenységre is kiterjednek (például a hazugságra). A jelenségnek neve is van: a „gátlás átgyűrűző hatása”.

A Kaliforniai Állami Egyetemen (CSU) huszonkét önkéntesen vizsgálták a jelenséget. Kérdéseket tettek fel nekik a nézeteikről különböző összetett, megosztó társadalmi kérdésben. Arra kérték őket, hogy néhány téma kapcsán a valós véleményüket fejtsék ki, de ugyanannyiszor hazudjanak is.

Az interjúk után a diákok egyik felével megitattak hét deci vizet, a másik felük viszont csak néhány kortyot, nagyjából fél decit ihatott. Aztán negyvenöt perc elteltével megismételték a beszélgetéseket. A kérdezők ekkor már sokkal nehezebben találták el, hogy azok közül, akik teli hólyaggal vágtak neki az újabb beszélgetésnek, mikor hazudnak, és mikor mondanak igazat.

A kutatók azt mondják, hogy azok, akiknek pisilniük kellett sokkal kevésbé mutatták a hazugság önkéntelen jeleit, ráadásul sokkal hihetőbb hazugságokkal álltak elő. A kísérletet jegyző egyik tudós, Iris Blandon-Gitlin a New Scientistnek elmondta, hogy bár azt hihetnék, hogy a vizelet visszatartása, és az önkontroll egyéb formái teljesen különböznek, valójában ugyanaz az agyterület felelős mindegyikért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik