Élet-Stílus

Megható választ adott az anyuka annak a két nőnek, akik bálnának nevezték őt

Miután lenyelte könnyeit, a michigani édesanya valami olyasmit tett, amit előtte nem sokan.

Dianne Hoffmeyer azt mondja, szeret vitatkozni, különösen akkor, ha igaza van. És ott, akkor, a sorban várakozva igaza is lett volna, ha kikéri magának, hogy két vadidegen nő a külsejét kritizálja. De aznap nem vitatkozott. Ehelyett végighallgatta, ahogy a két idősebb nő tramplinak, majd bálnának nevezi és a lenőtt haján élcelődik, majd vett egy nagy levegőt és úgy döntött, meghívja őket egy-egy kávéra.

Kép forrása: Facebook
Kép forrása: Facebook

Mindezt azért, hogy példát mutasson 22 hónapos kislányának. Miután hazaért gyermekével, úgy érezte, a történetet ismerőseivel is meg kell osztania, ezért hosszú posztot kanyarított, önjelölt kritikusainak címezve.

„Annak a két keserű hölgynek, akik ma velem együtt álltak sorban a Fort Gratiotban lévő Tim Hortons gyorsétteremben. Hallottalak benneteket. És azokat a rettenetes dolgokat is, amiket a külsőmről mondtatok”

– írta posztja elején Dianne, majd folytatta:

„Elnézéseteket kérem, hogy megzavartam a nyugalmatokat a lenőtt hajammal. Sajnálom. Tényleg festésre szorul. De tudjátok, van két kicsi gyerekem, akikről gondoskodnom kell. Nekem ők az elsők. Igazatok volt abban is, hogy felesleges kis adagot rendelnem az ételekből, hiszen már így is akkora vagyok… mint egy bálna.”

„De csak hogy tudjátok, nem magamnak vettem. Hanem a 22 hónapos, beteg kislányomnak, aki egész éjjel sírt, mert jön a foga. Azt gondoltam, a kis adag édesség feldobja majd, igen, még akkor is, ha nem egészséges.”

Dianne ezek után leírta, hogy a két nő megjegyzései miatt elsírta magát a sorára várva. Végül mégis úgy döntött, ahelyett, hogy visszaszólna, lenyeli könnyeit, és inkább példát mutat:

„Szégyellhetitek magatokat azokért a dolgokért, amit rólam mondtatok. De, csak hogy lássátok engem jól neveltek, csak annyit mondok, hogy SZÍVESEN. Mert ez az „ostoba dagadt disznó” kifizette ma reggel a kávétokat.”

Dianne posztja a publikálását követően mondhatni felrobbantotta az internetet. Ezrek osztották meg, és kommentálták, hogy gratuláljanak az édesanyának a reakciójához. De nem csak Dianne-t keresik, hanem a posztban szereplő gyorséttermet is. Az étteremvezetőej a WXYZ Detroit hírcsatornának elmondta, naponta tucatjával kapja a telefonokat, majd hozzátette, a történet két mellékszereplője – a két élesnyelvű nő – még nem jelentkezett náluk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik