Élet-Stílus

Kidobta autójából törött lábú kölyökkutyáját, mert nem akarta fizetni kezelését

Akár két évig tartó börtönbüntetésre is ítélhetnek egy 35 éves amerikai nőt, akit állatkínzás vádjában talált bűnösnek egy New York-i bíróság.  Alsu Ivanchenko a vád szerint egy fekete műanyag zsákba rakta három hónapos máltai keverék kutyáját, majd mozgó autójából a vasúti sínek mellé hajította, mint egy zsák szemetet. Mindezt azért, mert a kutyusnak eltört a lába, és a nő nem akarta kifizetni a kezelési költségeket – írta a New York Post.

A kutyát, aki koponyatörést szenvedett a még tavaly szeptemberben történt eset miatt, egy járókelő találta meg, aki azonnal az ASPCA egyik állatkórházába vitte. A kritikus állapotban beszállított pici kutya végül teljesen felépült, és később örökbe fogadták. Jelenleg Manhattanben él, egy szerető otthonban.

Pip már egy szerető családban éli boldog életét (Fotó: ASPCA)

Ivanchenko a Post beszámolója szerint az őt letartóztató rendőröknek azzal magyarázta tettét, hogy  nem tudta kifizetni a kutya orvosi költségeit. A nő kijelentette: „Egy zsákba raktam, és az út mellé tettem”. Ügyvédje azzal próbálta felmenteni védencét az ellene felhozott vádak alól, hogy nincsen bizonyíték arra, hogy bántotta volna az ebet.

A Staten Islanden élő nő büntetésének nagyságáról október végén dönt a bíróság. Ivanchenko korábban visszautasított egy vádalkut, aminek értelmében csak fél évig tartó börtönbüntetésre ítélték volna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik