Élet-Stílus

Nem akarták, hogy fiuk alkoholista legyen – halálra itatták

24.hu
24.hu

2015. 09. 17. 13:43

A szülők állítólag csak meg akarták leckéztetni a 16 éves kamaszt. Rossz vége lett.

„Csak néhány pohárral ivott. Nem értem hogy történhetett” – védekezett vallomásában Paulette Richardson azután, hogy 16 éves fia alkoholmérgezésben  meghalt. A haláleset után a wyomingi asszonyt és férjét, Josephet is letartóztatták, kiderült ugyanis, hogy mindkettőjüknek része volt abban, hogy kamaszfiuk, Kendal belehalt az ivásba.

A fiatalember vérében a kórházba szállítása után a Wyomingben megengedett határérték háromszorosát mutatták ki az orvosok. Paulette elmondta, fia a férjével ivott halála előtt: néhány felest és két pohár whiskyt. Azt is hozzátette, Kendal fél tíz körül feküdhetett le, ám mikor férje, Joseph legközelebb ránézett, a fiú már eszméletlen volt.

A szülők a rendőröknek azt is elmondták, a közös ivással igazából csak nevelni szerették volna gyermeküket. „13 éves kora óta élénken érdeklődik az alkoholok iránt. Nem szerettük volna, ha – hasonlóan a vérszerinti apjához – belőle is alkoholista lesz, ezért úgy döntöttünk megleckéztetjük őt. Szerettük volna, ha az elfogyasztott italok után rosszul lesz, de azt egyáltalán nem akartuk, hogy ebbe bele is haljon” – védekezett a nő.

A szülőknek emberölés miatt kell felelniük a bíróság előtt. Ha bűnösnek találják őket, akár 20 év börtönbüntetést is kaphatnak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.