Élet-Stílus

Kis pénisze miatt hagyta ott vőlegényét az esküvő előtt

24.hu
24.hu

2015. 09. 15. 15:28

A helyi sajtó címlapjaira került egy 47 éves botswanai iskolaigazgató, akit azért hagyott ott menyasszonya az esküvő előtt, mert túlságosan kicsinek találta a férfi péniszét. Sőt mindezt egy szakító SMS-ben tette meg a 32 éves ápolónő, aki közölte Monei Lesetedivel, hogy pici férfiassága nem elégítette ki szexuálisan.

Az eset azután került be a helyi sajtóba, hogy a férfi pert indított a nő ellen, visszakövetelve a menyasszonytól és a nő családjától a nekik adott hozományt, amit a nő a szokásjogra hivatkozva meg akart tartani magának. Lesetedi a nagyjából 700 ezer forintos hozományt, valamint az esküvő előkészítésére leköltött pénzt követelte vissza, ami összesen 1,5 millió forintnyi összeg volt.

A bíróság végül valamivel több mint félmillió forintnyi összeg visszafizetésére kötelezte a házasságból kihátrált nőt és annak családját, amit a helyi sajtóban történelmi, precedensértékű ítéletként jellemeztek. A bíróság ugyanis a szokásjoggal ellentétest döntést hozva egy régi tradíció halálos ítéletét hozta meg.

Lesetedi közben bízik abban, hogy a nagy nyilvánosságot kapott ügy, és a kínos szakítási indok ellenére is meg fogja találni majd élete párját, aki „azért fog szeretni, aki vagyok”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.