Élet-Stílus

Rengeteg jelölés érkezett az Aranyanyu Díjra

Szeptember 15-ig lehet leadni a jelöléseket a Richter Aranyanyu Díjra, amellyel azokat a nőket ismerik el, akiknek a munkája nélkülözhetetlen a társadalom számára, mégis a háttérben, csekély anyagi és erkölcsi megbecsülés mellett teszik a dolgukat.

Az idén ötéves díjra 2015-től az orvosnők, pedagógusok és egészségügyi szakdolgozók mellett a szociális területen dolgozó nők is esélyesek. A díj alapítói: a Richter Gedeon Nyrt. és Rácz Zsuzsa író. A zsűri tagjai ezen az oldalon várják a jelöléseket.

Már több száz jelölés érkezett a májusban meghirdetett Richter Aranyanyu Díjra, pedig a jelölési időszak még nem ért véget. Az ötödik, jubileumi év újdonságaként a díjra a szociális területen dolgozó nőket is lehet jelölni. Azokat, akik a védelemre szoruló gyermekekkel és felnőttekkel, a gondoskodást igénylő idősekkel, a fogyatékos emberekkel, a hajléktalanokkal, a betegekkel, a szociális krízisben lévőkkel és a szegénységben élőkkel foglalkoznak, százezreken segítenek, mégis keveset tudunk a munkájukról.

„Eddig a legtöbb jelölés a szociális területen dolgozókra érkezett, ez is mutatja, hogy hiánypótló volt az új kategória bevezetése. A beérkezett történetek segítségével rálátást kaphatunk, hogy pontosan mivel foglalkoznak, mennyire nélkülözhetetlenek a mindennapjainkban. Reméljük, ezzel a díjjal hozzájárulunk ahhoz, hogy nagyobb társadalmi megbecsültség övezze őket is” – mondja Rácz Zsuzsa, a díj egyik alapítója.

Az idei jelölések között sok történet szól arról, hogyan segítik a szociális munkások például a hátrányos helyzetben lévő családokat és a gyerekeiket sokszor szabadidejükben, munkaidőn kívül, hogyan osztanak ruhát, élelmiszert a rászorulóknak. Több jelölés érkezett a szociális otthonban dolgozókra, akik az idős emberek mindennapjait teszik könnyebbé.

„Számomra eddig az egyik legkedvesebb történet egy klinika udvarán álló játszóházról szól. Itt a beteg gyerekek és szüleik elfeledhetik kicsit a nehézségeket, festhetnek, szőhetnek, modellezhetnek, és akár süthetnek is. A játszóház lelke és vezetője olyan álmait igyekszik megvalósítani a gyermekeknek, ami erőt ad nekik a fizikai fájdalmak elviseléséhez” – mondja Dobó Kata színésznő, zsűritag.

A Richter Aranyanyu Díjra a korábbi évekhez hasonlóan lehet jelölni orvosnőket, pedagógusokat és egészségügyi szakdolgozókat is. Az idei jelöltek között van olyan szabolcsi pedagógus, aki megteszi azt is, hogy ha reggel nem érkezik meg az iskolába egy nehéz sorsú kisgyerek, akkor elmegy érte és elhozza, vagy ad neki egy sajtos kiflit is, hogy ne kezdje éhesen a napot.

Egy hálás édesanya egy olyan óvónőt jelölt, aki hosszas küzdelem és többéves óvodai némaság után pár nap alatt szóra bírta autista kisfiát, aki később dalra fakadt és táncra perdült.

Megindító annak az ápolónak a története is, aki daganatos gyerekekkel foglakozik. Ő azt mondja, abból merít energiát, hogy látja, milyen elképesztő erő van ezekben a gyerekekben. Szabadidejében táboroztatja őket, és sokakat győzött már meg arról, hogy önkéntesként csatlakozzon a nehéz, ám sok szépséget rejtő munkához.

A nagyközönség internetes szavazással dönti majd el, hogy a döntősökből ki legyen díjazott, kategóriánként egy győztest pedig a zsűri választ.  Az ünnepélyes eredményhirdetés november végén lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik