Élet-Stílus

Megható videó: beteg dédnagymamájának énekel az ötéves kislány

Az ír kislány életében először találkozott a dédivel, és mindent megtett, hogy emlékezetessé tegye a nagy napot.

Két héttel ezelőtt nagy öröm érte az ötéves ír kislányt, Sophie Flynnt: életében először találkozhatott a dédnagymamájával, akiről eddig mindig csak elbeszélésekből hallott. Nem találkozhatott vele, mert a 82 éves dédi, Brenda Brock súlyos demenciában szenved és évek óta egy idősek otthonának állandó lakója.

Sophie édesanya, Kim O’Flynn a Mirror című brit lapnak elmondta, most érezte elérkezettnek az időt, hogy kislányát bemutassa dédnagymamájának. “A dédi állapota egyre romlik, és már minket is alig-alig ismer fel” – mondta a nő, majd hozzátette, Brenda a betegsége miatt nagyon fél az idegenektől is. “Épp emiatt aggódtunk, milyen lesz majd az első találkozása a dédunokájával. De mikor sor került a dologra, rájöttünk, feleslegesen izgultunk. Minden a legnagyobb rendben ment” – tette hozzá.

“Mikor beléptünk a szobába, Sophie – mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne – odaült a dédi mellé az ágyra. Csevegni és mesélni kezdett neki, majd simogatni kezdte az arcát” – emlékszik vissza Kim, majd hozzáteszi, lánya az egész családot meglepte, mikor váratlanul énekelni kezdett az idős asszonynak.

A megható pillanatot Brenda férje, Sophie dédnagypapája rögzítette. A kisfilm azóta felkerült az internetre is, és néhány nap alatt szinte az egész világot bejárta és tízezreknek csalt könnyet a szemébe. Nézzék meg önök is:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik