Élet-Stílus

Élete élményét kapta a halálos beteg kutyus

Amikor az esküvőjére készülő menyasszony megtudta, hogy kedvence gyógyíthatatlan beteg, nagyon elkeseredett, de ekkor nagyszerű ötlettel állt elő a család.

Cassidy Williams első látásra beleszeretett most ötéves golden retriver kutyusába, Doodba. Ahogy azt a CNN-nek felidézte: tőrbe csalta szüleit, így sikerült örökbe fogadnia az ebet. Villámcsapásként érte a hír a családot, mikor Doodot júliusban gyógyíthatatlan rákkal diagnosztizálták. Mint mondták, boldog és egészséges kutya volt kölyökkorától fogva.

A 29 éves Cassidy augusztusban készült összeházasodni vőlegényével, a 33 éves Matthijs-szal egy oregoni tengerparti városban, Manzanitában. Csakhogy Dood több több mint 1500 kilométerre Utah államban volt a hölgy szüleivel, így az utolsó találkozás veszélybe került.

A család próbálta kitalálni, hogyan hidalják át ezt a problémát. Eldöntötték, hogy Cassidy édesapjának a repülőjegyét lemondják, hogy megtehesse a 13 órás utat az esküvő helyszínére – Dooddal a hátsó ülésen.

A kutyus ráadásul megkapta a gyűrűhordozó szerepét, ezzel együtt pedig először csobbanhatott bele a végtelen óceánba is. Az eb ugyanis egy kis buborékban élt a család utahi házában, így különösen nagy élményt jelentett számára, amikor kisebb bizonytalankodás után a hatalmas, hullámzó vízbe gázolhatott.

A gazdi szerint Dood nagyon boldog és energikus volt, nem utolsósorban pedig kiválóan teljesített az esküvőn, mint gyűrűhordozó.

A kutya tünetei még enyhék, ezért úgy alakult, hogy Cassidy az altatás előtt búcsút vehet pajtásától. Bár a család nagyon letört és szomorú, a menyegzőn készült fotók némileg kárpótolják őket az eljövendő veszteség miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik