Élet-Stílus

Áll a bál: túlsúlyos nőkből csináltak soványakat egy új mozgalom tagjai

A lelkes önkéntesek fotoshoppal akarják bizonyítani, hogy kiszemeltjeik sokkal jobban néznek ki soványan.

Project Harpoon: így hívják azt az interneten szerveződött és finoman szólva is ellentmondásos csoportot, aminek alig néhány nap alatt sikerült elérnie, hogy gyakorlatilag az egész világ megutálja. Hogy mégis mivel? Nos, főleg azzal, hogy hiszik és vallják, hogy a nők soványan a legszebbek, és erről igyekeznek másokat is – többek között magukat az érintetteket is – meggyőzni.

 

Ha érvekkel próbálkoznának, azzal nem is lenne akkora baj.

Csakhogy a lelkes önkéntesek az utóbbi néhány napot azzal töltötték, hogy ismert és kevésbé ismert plus size hölgyek, internetre töltött képét “dolgozták át” a saját ízlésük szerint. Soványra fotoshoppolták többek között az egyik legismertebb plus size modellt, Tess Holliday-t és kolléganőjét, Ashley Grahamet, de nem kímélték a színésznőket sem. Hogy csak egy példát mondjunk, új külsőt szabtak a Gilmore Girls című sorozatban megismert Melissa McCarthynak is.


Képek forrása: Facebook

Bár a tagok azt hajtogatják, a fotoshoppolással a sovány nők megszégyenítése ellen lépnek fel és arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy a túlsúly egészségtelen, a projekt még így is több sebből vérzik.

1. Engedély nélkül használják a képeket

és emiatt nem csak a modellek és ügynökségeik, de a civilek is joggal háborognak.

2. Elfelejtik, hogy a kiszemeltjeik zöme épp azért harcol, hogy mindenki úgy fogadja el a testét, ahogy van.

Abban a korban, amikor nők és férfiak egyaránt szenvednek a testükkel kapcsolatos irreális elvárások és a legkülönbözőbb evészavarok miatt pont, hogy nem kéne pellengérre állítani azokat, akik a pozitív testkép kialakításáért dolgoznak. Vagy azokat, akik életük legnagyobb harcát vívták meg, hogy elfogadják azt, aki a tükörből köszön vissza.

3. Más súlyával viccelni/példálózni/akármi szimpla suttyóság.

És ezt nem csak én gondolom így, hanem az egyik érintett modell, Paulina is. A 23 éves londoni lány tök véletlenül botlott bele a róla készült előtte-utána képekbe, és mint mondja, önmagát is meglepte az első reakciójával. “Mikor elolvastam a képhez mellékelt leírást, felnevettem. Azt írják rólam, hogy depressziós vagyok és dagi, pedig ennél semmi sem áll távolabb a valóságtól.”

A fiatal lány a Buzzfeed kérdésére hozzátette, úgy szereti magát, ahogy van. “Szerencsére nincs problémám a testképemmel. Elégedett vagyok a külsőmmel, így a kép alá érzekett kommentek se húztak fel semennyire sem” – írta majd elárulta, együttérez azokkal, akik nem tudják ilyen lazán kezelni az őket ért támadást.

“Fontos, hogy akárki akármit ír, vagy mond, tudják, hogy szépek” – írta még.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.