Élet-Stílus

11 hónapos korában adták férjhez lányukat a szülők

A most 20 éves feleség minden erejével azért harcol, hogy érvényteleníttesse a házasságot.

A 20 éves indiai egyetemista, Santadevi Meghwal nevét lassan egy egész világ ismeri már: ő az a fiatal nő, aki minden követ megmozgat azért, hogy elválhasson attól a férfitől, akihez 11 hónapos korában adták hozzá a szülei.

Santadevi az aol.com híroldal szerint 16 éves korában értesült arról, hogy valójában férjezett “asszony”. Akkor még izgatott lett a hír hallatán, de miután találkozott hites urával, azt mondja, minden megváltozott. “Akkor csalódást okozott nekem ez a férfi, hogy úgy döntöttem, soha többet nem akarom látni. Se őt, se a családját” – mondta a fiatal nő.

Az egyetemista döntésével természetesen se férje, se annak szülei nem értettek egyet: előbbi még követni is kezdte a lányt és többször megfenyegette, miután Santadevi közölte vele, hogy érvényteleníteni szeretné a házasságukat. Az agresszív, fenyegetőző magatartás szerencsére a fiatal nő szüleit is meggyőzte arról, 19 évvel ezelőtt rossz döntést hoztak, ezért most mindenben támogatják Santadevit.

Az egyetemista tudja, hogy a bírósági procedúra évekig is eltarthat, de mint mondja, kész végigcsinálni. Azt az életet ugyanis, amit férje és saját szülei szántak neki csecsemőként, semmi pénzért nem hajlandó élni.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.