Élet-Stílus

Kis híján elvesztette a karját egy pókcsípés miatt

pokcsipes(650x433).jpg (Array)
pokcsipes(650x433).jpg (Array)

A 32 éves férfi azért osztotta meg a rémisztő történetet, hogy felhívja a figyelmet a pókméreg veszélyeire.

„Elképzelni sem tudom, milyen pók csíphetett meg. Az orvosaim se tudják biztosan, de a tünetek alapján nem elképzelhetetlen, hogy egy hamis fekete özvegy volt a ludas” – idézi a 32 éves kenti férfit a brit Daily Mail. Alex Beer a lapnak hozzátette, nem szívesen kertészkedik és az utóbbi hetekben külföldön sem járt, ezért biztos benne, hogy a pók az otthonában csípte meg.

„Két héttel ezelőtt, pénteken történt. Akkor figyeltem fel rá, hogy az alkarom, mintha kezdene bedagadni” – mondta a férfi, aki a kezdeti tüneteknek – saját bevallása szerint – nem tulajdonított nagy jelentőséget. „Azt hittem, valamire allergiás vagyok, de különösebben nem érdekelt a dolog.”


Képek forrása: Facebook 

Csakhogy a kezdetben enyhe tünetek két nappal később aggasztóvá válták. „Addigra már az egész karom bedagadt, a fejem fájt, folyamatosan izzadtam és olyan volt, mintha egyáltalán nem lennék magamnál” – idézte fel a férfit, akit ezután kórházba vitetett családja. „Itt az állapotom rohamosan romlani kezdett: a kezemen hatalmas hólyagok terjedtek szét, a hátam fájt, a veséim leállni készültek.”

Alexet végül az orvosok gyors reakciója és a kapott, intravénás antibiotikumok mentették meg attól, hogy elveszítse a karját. „Mivel a karomon lévő duzzanatok sokáig nem akartak gyógyulni, az orvosok már az amputációt is kilátásba helyezték” – mondja Alex, akit végül két héttel a kórházba kerülése után engedtek haza.

 

„Általában soha, semmit nem kérek az emberektől, de most szeretném, ha elolvasnák a történetemet, hogy tudják, mire kell figyelni. Hogy egy olyan apróság, mint egy pókcsípés is lehet életveszélyes.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik