Élet-Stílus

Óriási botrány lett a rábízott gyereket szoptató nő fotójából

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 08. 12. 13:25

A 25 éves anya magára haragította a netezőket, mikor képet posztolt arról, hogy egyszerre eteti a két kisfiút.

„Ez olyan, mint valami…pornó!” „Gusztustalan, miért mutogatja magát?” „Nem a netre való.”

Íme néhány, azok közül a felháborodott kommentek közül, amiket szombat óta kap egy 27 éves amerikai édesanya. A pennsylvaniai Jessica Coletti azzal haragította magára a netezőket, hogy a hétvégén képet posztolt személyes blogjára a Mama Bean oldalára arról, ahogy egyszerre két kisfiút is szoptat. A képhez leírást is mellékelt, amiben először elmondta, imád szoptatni. Aztán ráadásnak hozzátette, a két kicsi közül az egyik a saját fia, a másik pedig legjobb barátnőjének a gyermeke.

A kép néhány óra alatt óriási vitát gerjesztett, amire a fiatal anyuka egyáltalán nem számított. „Nem értem a felháborodást. A szoptatás egy teljesen természetes dolog” – mondta, aztán gyorsan hozzátette: „Magától értetődő, hogy ha a saját fiamat megszoptatom, így teszek egy vele teljesen egykorú kicsivel is.”Nem ez volt egyébként az első alkalom, hogy Jessica saját tejével etette legjobb barátnőjének gyermekét. Ahogy azt a fiatal nő a New York Daily News című amerikai lap riporterének elmondta, Mateo tavaly ősz óta rendszeres vendég náluk.

„Mateo anyukájával, Charlieval egy baba-mama fotózáson találkoztunk először. Beszélgetni kezdtünk, ekkor mondta el, hogy problémái vannak az etetéssel. Nem tudott szoptatni, de ami rosszabb, tápszert sem adhatott gyermekének, mert a kicsi allergiás volt rá” – mondja Jessica, majd hozzáteszi, ekkor ajánlotta fel először, hogy időről-időre megszoptatja a kisfiút.

„Azóta elválaszthatatlanok vagyunk, és a gyerekeink is azok.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.