Élet-Stílus

Öngyilkos lett az ápolónő, mert nem akart megöregedni

Halála előtt elmondta, miután egész életében idős és kiszolgáltatott emberekről gondoskodott, pontosan tudja mi vár rá. És nem akarja megérni.

A 75 éves Gill Pharaoh, aki az utóbbi években két könyvet is írt idősgondozásról, a napokban vetett véget az életének: egy svájci klinikára utazott, ahol orvosi segítséggel fejezte be életét. A kétgyermekes brit nő, aki ápolónőként egész életét beteg és kiszolgáltatott emberek között töltötte, halála előtt elmondta, azért döntött az öngyilkosság eme speciális fajtája mellett, mert pontosan tudja, hogy egy ponton túl mi vár majd rá.

„Nem várom meg, hogy én legyek a következő furcsa, öreg néni, akinek ahhoz is segítségre van szüksége, hogy elmenjen a vécére” – mondta a The Sunday Timesnak, majd hozzátette, nem szeretné, ha szerettei úgy emlékeznének rá, egy esendő, kiszolgáltatott, beteg asszonyra, aki már egyáltalán nem az a Gill, akit ismertek. Az ápolónő elmondta, gyermekei és férje is támogatja döntését.


Kép forrása: Julian Andrews 

„Mindannyian elfogadták, hogy nekem így a legjobb. Bár az is igaz, hogy a döntésbe nem volt beleszólásuk. Kész tények elé állítottam őket.” Gill ebben a júniusi interjúban elárulta, a legnehezebben idősebbik lánya, Caron barátkozott meg a dologgal. „Ő is ápolónő, és sokáig hallani sem akart arról, hogy öngyilkos legyek. Azt mondogatta, hogy csak ápolónőként érti meg a dolgot, de a lányomként ellenzi. Végül ő is megbékélt” – mondta Gill.

A 75 éves nőt a baseli klinikához végül csak a férje kísérte el. „Megvacsoráztunk, sétáltunk egyet a Rajna partján és sokat beszélgettünk” – nyilatkozta Gill halála után a férj, John. Nem a brit ápolónő volt egyébként az első, aki Svájcba utazott, hogy véget vessen az életének: 2008 és 2012 között 611-en utaztak a világ minden részéről Baselbe ebből a célból. A statisztikák szerint minden ötödik ember Nagy-Britanniából érkezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik