Élet-Stílus

Felismerhetetlenné vált az arca egy szúnyogcsípéstől

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 07. 30. 11:09

A kínai raktármunkást az éjszaka közepén csípte meg egy szúnyog. Néhány perccel később már a szemét se tudta kinyitni.

A kínai sajtóban csak „Mr. Zhang”-ként emlegetett kínai férfi azt mondja, álmában se gondolta volna, hogy épp egy egyszerű szúnyogcsípés juttatja majd kórházba. Pedig így történt. „Az éjszakai műszakban dolgoztam. Hajnali kettő körül lehetett, mikor – pontosan emlékszem – rászállt az arcomra egy szúnyog” – idézte a Central European News a férfit.

A gondok a csípés után kezdődtek. A férfi arca ezután először borzalmasan viszketni kezdett, majd egyre jobban fel is dagadt. Végül, mikor már a szemét se tudta kinyitni, munkatársai mentőt hívtak, akik kórházba szállították. Csakhogy Zhang kálváriája itt még nem ért véget: „Az első kórházban megvizsgáltak ugyan, de elküldtek, mondván nem tudják, mi bajom, így segíteni se tudnak.”

szúnyogcsípés (Array)
Kép forrása: Shanghaiist

Zhangot végül a Luoyang Dongfang kórházban látták el, ahol nem sokkal később az is kiderült, hogy szklerodermában szenved. A betegség, ami a kötőszövetet érinti, azzal jár, hogy a test bizonyos részein a bőr megkeményedik, megvastagodik és meg is merevedik. Zhang esetében a szkleroderma az arcon jelentkezett, ezért reagált szokatlan reakcióval a szúnyogcsípésre is.

„Miután a páciens vér- és vizelettesztjei semmilyen más betegséget nem mutattak ki, bebizonyosodott, hogy a duzzanatot valóban a szúnyogcsípés váltotta ki” – nyilatkozta a CEN-nek a férfi kezelőorvosa, dr. Dai Tao. Hozzátette, a betegüket hideg borogatással kezelték és egy kórházban töltött éjszaka után haza is engedték.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.