Élet-Stílus

Milliókat gyűjtött a kórháznak, ahol visszakapta az életét

Egy fejlődési rendellenesség miatt azt hitték, sosem áll lábra. A hétéves lány ma már szalad, sportol, és épp olyan mozgékony, mint kortársai. Mindezt, egy kórháznak köszönhetően.

Dacára a rekkenő texasi hőségnek, a hétéves Addie Bryan és barátnői minden áldott nap, hosszú órákat töltenek az utcán. Saját kezűleg, és nagy szeretettel készített limonádékat árulnak, hogy aztán a frissítőkből befolyt pénzt egy dallasi kórház számlájára küldjék. Eddig több mint 13 ezer dollárt, átszámolva 3,6 millió forintot gyűjtöttek a jó cél érdekében, de mint Addie mondja, ez még csak a kezdet.


Kép forrása: wfaa.com 

A hétéves kislány azért tölt hosszú órákat a tűző napon, hogy kifejezze háláját a Texas Scottish Rite kórháznak és dolgozóinak azért, hogy visszaadták az életét. Hét évvel ezelőtt ugyanis, mikor Addie a világra jött az orvosok nem hitték, hogy valaha is járni fog. A kislány egy ritka veleszületett rendellenességgel, az úgynevezett Larsen-szindrómával jött a világra, melynek következtében a lábai teljesen eldeformálódtak.

„Az orvosok kezdetben semmi jóval sem bíztattak bennünket. Közölték, hogy már az is csoda lesz, ha Addie egyáltalán lábra áll.” Szerencsére a szülők nem adták fel a reményt. Kórházat váltottak, így kerültek a már említett dallasi intézménybe. „A következő években a kórház orvosai és az ápolók mindent megtettek azért, hogy meggyógyítsák Addiet. Hosszú út vezetett idáig, de a lányunk ma már fut, sportol éppen úgy, mint a többi gyerek.”

Azt, hogy milyen sokat köszönhet a kórháznak, Addie is tudja. „Mindig hálás leszek nekik” – mondta, majd elárulta, a pénzt azért gyűjti a kórháznak, hogy segítségével még több, hozzá hasonló gyermeknek segíthessenek.

Fox4News.com Dallas-Fort Worth News, Weather, Sports

Ajánlott videó

Olvasói sztorik