Élet-Stílus

Mindkét szülőjét elvesztette, most másokon segít a hatéves kisfiú

Jaden édesanyja halála után úgy döntött, világszerte ismert lesz: a mosolyáról és arról, hogy mások arcára is mosolyt csal.

A hatéves amerikai kisfiút újabban semmi más nem érdekli, csak az, hogy boldoggá tegye a körülötte élőket. Pedig ha valakinek, neki minden oka meglenne a szomorúságra: édesapját évekkel, édesanyját pedig két héttel ezelőtt veszítette el, tragikus hirtelenséggel. A georgiai Jaden Hayes ennek ellenére sem temetkezett a gyászba. Nagynénje, Barbara DiCola azt mondja, unokaöccse húga halála után csupán két napig szomorkodott.


Képek forrása: Instagram

„A temetés után szóvá tette, hogy a körülötte lévő emberek túlságosan is szomorúak” – emlékezett vissza a Today.com-nak Barbara, majd hozzátette, Jaden ekkor elégelte meg az őt körbevevő, végtelen bánatot és úgy döntött, ha más nem, majd ő mosolyt csal az emberek arcára. „Miután döntött, megkérdezte tőlem, hogy kell felvidítani az embereket.”

 

Barbara azt tanácsolta unokaöccsének, első lépésként mosolyogjon azokra, akiket fel akar vidítani. „Azért felkészítettem arra is, hogy ez nem mindenkinél működik majd, erre kitalálta, hogy akkor a mosoly mellé ajándékot is ad majd az embereknek.” Barbara és Jaden azóta időről-időre nyakukba veszi a várost, Jaden pedig teljesen ismeretlen – és szerinte bánatos – embereket lep meg a kedvességével. „Eddig csak két olyan illetővel találkoztunk, aki lerázta Jadent” – mondja a nagynéni, aki unokaöccse mosolykörútját közös Instagram-oldalukon örökíti meg.

 

„Mindannyiunkat megdöbbent, mennyi erő és szeretet van ebben a pöttöm fiúcskában. Hihetetlen. Mióta több időt töltünk együtt, azon kaptuk magunkat, hogy többet mosolygunk. Nem tehetünk róla, ez az ő hatása.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik