Élet-Stílus

Először látják leendő gyermeküket az örökbefogadó szülők – megható fotók

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 07. 28. 17:50

Idáig csak kevés fotósnak adódott lehetősége, hogy lencsevégre kapja ezt a különleges pillanatot.

A 31 éves minnesotai fotográfusnak, Kristen Prossernek is csak azért sikerült mindez, mert az érintett szülők a legjobb barátai voltak, akik külön invitálták is a fotóst, mert szerették volna, ha megörökíti életük egyik legmeghatározóbb pillanatát. „Mindig is vágytam arra, hogy tanúja legyek egy ilyen különleges találkozásnak. Boldog vagyok, hogy a legjobb barátaim mellett került sor erre” – mondta Kristen.

örökbefogadás (Array)
Képek forrása: Kristen Prosser / kristenannephotography.com 

David és Sarah két fiúgyermekük születése után döntött úgy, hogy örökbe szeretne fogadni. „Mindkét terhességem pokoli volt. Az összes mellékhatás, kellemetlen tünet kijött rajtam, ami a nagykönyvben meg van írva. A szülés ezekután még rosszabb volt” – idézi a Daily Mail című brit lap Sarah-t, aki második kisfiát, a hároméves Levit egy veleszületett rendellenességgel, nyitott gerinccel hozta világra. 

örökbefogadás (Array) 

„Az első napok nagyon nehezek voltak. Ott álltunk, kezünkben az újszülött kisfiunkkal, és azt hallgattuk, ahogy az orvos közli velünk, hogy a gyermekünk talán sosem lesz képes lábra állni” – emlékszik vissza Sarah. A nő azt mondja, már ekkor pontosan tudta, hogy lesz egy harmadik gyermekük is. „Mindig hármat akartunk, és végül azért döntöttünk az örökbefogadás mellett, mert az orvosom ellenezte, hogy harmadszor is teherbe essek. Szerinte túlságosan nagy volt a valószínűsége, hogy az a harmadik baba is nyitott gerinccel jön a világra” – tette hozzá.

 

A leendő örökbefogadó szülők ezt követően éveket vártak arra a bizonyos harmadik babára. Végül múlt hét kedden telefonáltak nekik, hogy Floridában született egy kislány, akit örökbe fogadhatnak. „Másnap már repültünk is, és vittük magunkkal Kristent, hogy megörökítse az első találkozásunk pillanatait.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2016. február 26.
A Microsoft informatikai világcég magyarországi székháza az egykori óbudai Gázgyár területén létesült Graphisoft parkban, a főváros III. kerületében.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba 
***************************
Kedves Felhasználó!
Ez a fotó nem a Duna Médiaszolgáltató Zrt./MTI által készített és kiadott fényképfelvétel, így harmadik személy által támasztott bárminemű – különösen szerzői jogi, szomszédos jogi és személyiségi jogi – igényért a fotó készítője közvetlenül maga áll helyt, az MTVA felelőssége e körben kizárt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.