Élet-Stílus

Két hétig meg se mozdult, hogy ikrei életben maradhassanak

A 36 éves nő, aki hétévnyi sikertelen próbálkozás után esett teherbe, alig várta, hogy végre kézbe vehesse gyermekeit.

„Évek óta semmi másra nem vágytam, csak arra, hogy végre anya lehessek” – idézi a brit Daily Mail Alison Barkert. A 36 éves asszony és férje azonban hét évig hiába próbálkozott a család bővítésével. „Már-már feladtam a reményt, amikor a hatodik mesterséges megtermékenyítés után az orvosok végül jó hírrel vártak: kiderült, hogy végre sikerült teherbe esnem, ráadásul rögtön ikrekkel.”

Alison hetekig a felhők felett járt a boldogságtól és alig várta, hogy végre kézbe vehesse várva várt gyermekeit. Csakhogy a várandósság 22. hetében furcsa fájdalmakra lett figyelmes. „Azonnal kórházba mentünk, ahol kiderült, hogy beindult a szülés” – mondta Alison, aztán hozzátette, az orvosok erős gyógyszerekkel próbálták megakadályozni a szülést, és ágyba parancsolták őt, hogy az ikreknek nagyobb legyen az esélye a túlélésére. „Még a mosdóig se engedtek felkelni.”


Képek forrása: Daily Mail

A 36 éves nő gyermekeinek két héttel később, a várandósság 24. hetében adott életet. Cody és húga, Anya kritikus állapotban jöttek a világra, sokáig az sem volt biztos, hogy egyáltalán életben maradnak. Anya végül a születését követő negyedik napban feladta a harcot. „Túlságosan aprócska volt, nem volt esélye” – mondja könnyek között Alison, majd elárulta, ha nincs Cody, valószínűleg mély gyászba süllyedt volna.

 

A kisfiú végül túlélte a kritikus időszakot, de súlyos árat fizetett érte. A születése után agyvérzést kapott, emiatt az orvosoknak kétszer is műteniük kellett. Most úgy tűnik, egész életében kerekesszékre lesz szüksége. „Cody a műtétek miatt sokáig nagyon gyenge volt, csak a születése utáni ötödik hónapban vihettük őt haza. Szerencsére szépen nő, és a súlya is megegyezik egy vele egykorúéval, így bizakodóak vagyunk” – mondja Alison, majd hozzáteszi, kisfia a kezdeti nehézségek ellenére vidám és kiegyensúlyozott gyermek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik