Élet-Stílus

Egy ritka betegség miatt lassan éhen hal a fiatal nő

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 07. 22. 12:33

Bármit megtenne, hogy hízzon néhány kilót, és elege van azokból, akik azt hiszik róla, hogy anorexiás.

A most 32 éves Lisa Brown négy évvel ezelőtt még egy tökéletesen átlagos amerikai fiatal életét élte: épp megtalálta a számára tökéletes munkát, és igent mondott annak a férfinek, akit évek óta töretlenül szeretett. „Nem is lehettem volna boldogabb” – idézi a Washington Post Lisát, aki az első tüneteket néhány nappal az esküvője után vette észre magán. „Csak az tűnt fel, hogy egyre kevesebbet tudok enni” – mondta.

Lisa kezdetben az esküvő körüli felhajtásra és az ezzel járó stresszre fogta a dolgot, ám mikor kiderült, hogy néhány hét alatt több mint 10 kilót fogyott, orvoshoz ment. „Körülöttem ekkor már mindenki azt hitte, hogy evési rendellenességem van. Hogy azért nem eszek, mert nem akarok és nem azért, mert nem tudok. Senki sem akart hinni nekem” – nyilatkozta a nő, aki állítása szerint mindössze néhány falatot tudott lepréselni a torkán anélkül, hogy pokoli hasfájásai rátörtek volna.

A modellként dolgozó fiatal két évig hiába kereste a választ problémájára, az orvosok nem tudtak segíteni neki. A fordulópont 2013-ban következett be, mikor Lisa felkereste a Froedtert kórház gasztroenterológusát. „A specialista a korai leleteim és néhány angiogramos vizsgálat után megállapította, hogy egy ritka gasztro-vaszkuláris betegségben, úgynevezett SMA-ban szenvedek.”


Kép forrása: Lisa Brown

Lisa a Good Housekeeping című lapnak elmondta, a rendellenesség azután jön létre, hogy a vékonybél egy része beszorul két artéria közé, megakadályozva ezzel az emésztést. „Ha mindez nem lett volna elég ijesztő, az orvosom kiderítette azt is, hogy a gyomrom se működik megfelelően.” Lisát az SMA mellett gasztroparézissel diagnosztizálták, egy betegséggel, aminek következtében a gyomor nem ürül ki megfelelően. „Mivel a szervezetem nem jut megfelelő mennyiségű tápanyaghoz, mondhatjuk, hogy a betegség – kezeletlen formában – akár halálra is éheztethetne.”

A diagnózist követően Lisa átesett egy komoly műtéten, ám ez csak időlegesen csillapította a tüneteit, amik néhány hónappal ezelőtt újra visszatértek. Épp ezért a napokban újabb műtéten esett át: orvosai egy speciális csövet ültettek az alhasába, amin keresztül az életfontosságú tápanyagokat egyenesen a vékonybélbe juttatják. Lisa azóta naponta 20 órát a csőhöz kötve tölt, azt mondja, az ad neki erőt a folytatáshoz, hogy érzi, napról-napra egyre jobban van.

„Tudom, hogy még hosszú út áll előttem. Hogy ez a cső igazából nem gyógyítja meg a betegségemet. De bízom abban, hogy a tápanyagoknak köszönhetően a gyomrom és az emésztőrendszerem újra erőre kap majd, és általuk én is.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.