Élet-Stílus

Nem nevelhetik unokájukat, mert túl öregek

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 07. 21. 15:00

A hároméves kislányt nagyszülei azután vették magukhoz, hogy a gyerek édesanyja kórházba került.

Csakhogy a kislány, akinek nevét nem hozták nyilvánosságra, a nagyszüleinél se maradhatott túl hosszú ideig. Az essexi családnál néhány hét után megjelentek a gyermekvédelmi hivatal képviselői, és ideiglenes nevelőszülőknél helyezték el a kicsit. „Hamarosan örökbe is adják majd” – panaszolta a Mirror című brit lapnak a nagypapa, majd hozzátette, a hatóság az adoptáláshoz a lányuktól szerzett aláírt beleegyező nyilatkozatot.

„A lányunk hat hónapja került kórházba súlyos depresszióval. Azóta is erős gyógyszereket szed. Biztosra vesszük, hogy nem volt olyan állapotban, hogy felelősen dönthessen gyermeke sorsáról” – ezt már a kétségbeesett nagymama mondja, aki férjével igyekszik mindent megtenni azért, hogy megváltoztassák a hatóság döntését.

A nagyszülők a lap újságírójának elmondták azt is, úgy tudják, a hatóság azért vonta meg tőlük unokájuk felügyeleti jogát, mert túl öregnek tartják őket, hogy gondoskodjanak a kislányról. „A hivatal azt mondja, nem befolyásolta a döntésüket a korunk, de mi biztosak vagyunk benne, hogy igenis ez áll a háttérben. Másként miért vették volna el tőlünk a kislányt, aki igazán jól érezte magát nálunk?”

Az ideiglenes nevelőszülőknél élő unokát a nagyszülei most csak kéthetente látogathatják, és bár úgy látják, a gyerek szépen fejlődik, azt szeretnék, ha velük, vér szerinti családjával élne. „Eddig nem tudtuk megtámadni a hatóság döntését, mert nem volt pénzünk ügyvédre, most azonban fordult a kocka. Egy jószívű ügyvéd jelentkezett és vállalta, hogy képvisel minket az ügyben. Bízunk benne, hogy visszakaphatjuk az unokánkat. Szeptemberig van időnk” – zárta a nagypapa.

A Mirror az ügyben megkérdezte az illetékes hatóságot is, melynek képviselője elmondta, mivel ez egy folyamatban lévő ügy, részletekről nem beszélhet. Megerősítette, a hivatal nem a nagyszülők kora miatt döntött úgy, hogy a gyermeket nevelőszülőknél helyezik el. „Mi is azt szeretnénk, ha a gyerekek a vér szerinti családjukkal élhetnének, de ezen felül szem előtt kell tartanunk azt is, mi a legjobb a gyereknek.”

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó:24.hu/Karancsi Rudolf
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.