Élet-Stílus

Anyja a kocsiban felejtette, a ház előtt halt meg a kétéves kislány

A hétgyermekes anya azt mondja, sosem bocsátja meg magának a hibát, ami a tragédiához vezetett.

A kétéves floridai kislány, Niriah Busby péntek délután vesztette az életét, miután édesanyja egy családi kiruccanás után a kocsiban felejtette. A hétgyermekes amerikai nő, Khalilah Busby tegnap a CBS News amerikai hírcsatornának nyilatkozott a tragédiáról. Mint elmondta, kizárólag azért állt kamerák elé, hogy felhívja a figyelmet arra, hasonló baleset másokkal is megtörténhet.

„Nincs annál nagyobb fájdalom egy anyának, mint amikor elveszíti a gyermekét” – kezdte könnyek között, majd hozzátette, hibázott, mikor a kirándulást követően nem számolta meg a gyerekeket. „Sosem bocsátom meg magamnak ezt a hibámat” – tette hozzá. Khalilah a csatorna riporterének elmondta, a kislányt egy órával később a férje fedezte fel az autóban. „Kiment, hogy bütyköljön a kocsin valamit, ekkor látta meg Niriah-t.”

A család azonnal értesítette a mentőket, ám hiába szállították azonnal kórházba a kislányt, az életét már nem tudták megmenteni. Az ügyben a rendőrség vizsgálatot indított, de vádat egyelőre nem emelt az anya ellen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik