Élet-Stílus
gavin (Array)

Megleckéztette támadóit az aspergeres fiú

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2015. 07. 06. 17:17

Csúnyán helybehagyták a beilleszkedési zavarokkal küzdő tinédzsert, de ő felülemelkedett a verésen és méltó büntetést kért zaklatóira.

Az amerikai tinédzser megrázó, egyben elgondolkodtató történetét édesanyja, Cortnie Stone osztotta meg a Facebookon – írta a Pix11.

Mint írta, Gavin Asperger-szindrómája miatt kemény munkával, évek leforgása alatt tanulta meg, hogy miként viselkedhet társaságban: mi az, amit szabad neki és mi az, amit nem. 

A srácot egy éjjel erőszakos fiatalokból álló banda verte össze-vissza az utcán csak amiatt, mert furán viselkedett. A csapat vezetője ráadásul nem is ismerte a fiút és nem is kérdezett tőle semmit.

Pedig az édesanya szerint Gavint elcsalták, hogy talákozzon valakivel. Majd körbeállták és ütötték, amíg el nem terült a járdán. A tininek betört az orra, agyrázkódást szenvedett és véraláfutás keletkezett a szeme körül. Maradandó sérülése szerencsére nem lett, de támadóinak így is súlyos következményekkel kellett volna szembenézniük.

Gavin a sebek ellenére elutasította, hogy vádat emeljenek kegyetlen kínzói ellen. A fiú alkut ajánlott. A hatóságoktól annyit kért, hogy kötelezzék támadóit egy esszé megírására az Asperger-szindrómáról, illetve egy 20 perces videó megtekintésére, amelyet ő maga rögzített. Gavin ebben elmondta saját verzióját a támadásról, illetve azt, hogyan élte meg a történteket.

Ő és édesanyja is reméli, hogy a zaklatók a pár hónapos börtönbüntetés helyett így életre szóló leckét kaptak.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.