Élet-Stílus

Könyörgött orvosainak, hogy szabadítsák meg a melleitől

Az 53 éves egykori táncosnő 20 éve nagyobbíttatta meg melleit, azért, hogy több munkát kapjon. Ma már nemet mondana a műtétre.

“Ennyi év szenvedés után, most végre igazán megnyugodhatok. Hihetetlen érzés” – lelkendezett mellrekonstrukciós műtétje után, a tükörbe nézve az 53 éves extáncosnő, Dee. Az amerikai asszony, akinek vezetéknevét saját kérésére nem hozták nyilvánosságra, a napokban szerepelt az E! valóságshow-jában, ahova azért jelentkezett, mert a környezetében egy olyan orvost sem talált, aki vállalta volna, hogy helyreállítja a melleit.


Képek forrása: E!

A műsorból kiderült, hogy Dee húsz évvel ezelőtt feküdt kés alá, mint mondja azért, hogy több munkát kaphasson. “Miután egyedül maradtam a kisfiammal, pánikba estem. Szerettem volna mindent megadni neki, de a táncosnői fizetésem úgy tűnt, nem lesz elég ehhez.” Dee a műsorban bevallotta azt is, hogy azután döntött a műtét mellett, hogy észrevette, dús keblű kolléganői több munkát és jobb fizetést is kapnak, mint ő. “A főnökeim átvállalták a műtét költségeit, így bátran bele mertem vágni a mellnagyobbításba.”

Dee azt mondja, eredetileg közepes méretű melleket szeretett volna, de végül elszaladt vele a ló, és rábeszélte magát az extrának számító, egyenként 7 kilós implantátumokra. Az elején úgy tűnt, minden rendben lesz: Dee számos felkérést kapott kül- és belföldön, rendszeresen szerepelt magazinokban és tévéműsorokban. “Aztán jöttek a szűnni nem akaró fájdalmak. Volt, hogy arra ébredtem, alig kapok levegőt” – panaszolja a nő.

 

Miután a bal mellében lévő implantátum kiszakadt, Dee úgy döntött, megválik tőlük. Ám hiába keresett orvost, senki sem vállalta az operációt. “Azt mondták túl kockázatos, majd elküldtek.” A táncosnő esetét végül az E! Specialistái, dr. Paul Nassif és Terry Dubrow vállalta. A két plasztikai sebész elárulta, Dee esete azért számított különösen kockázatosnak, mert az implantátumok túl régóta voltak a testében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik