Élet-Stílus

Napokkal azután, hogy mellrákkal diagnosztizálták, meghalt a kismama

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 06. 29. 16:23

A 33 éves nő harmadik gyermekét várta, mikor egy kisméretű csomót talált a mellében.

A csomó azonban nem az első olyan figyelmeztető jel volt, amit a 33 éves Kelly Dodgson orvosainak illett volna komolyan venniük. Az asszony ugyanis ezt megelőzően is többször járt orvosnál, szűnni nem akaró köhögése miatt. “Az elején azt hittük, egy ártatlan megfázásról van szó” – nyilatkozta a Daily Mail című brit lapnak Kelly édesanyja, Susan majd hozzátette, igazán akkor kezdtek el aggódni, mikor Kelly köhögése egy hónappal később sem akart elmúlni.

“Kelly ekkor már 20 hetes terhes volt harmadik gyermekével. Egy kisfiúval, akit – miután kiderült a baba neme – Reece-nek nevezett el. Kelly a baba miatt nem akart erős gyógyszereket szedni, ennek ellenére mindent bevett, amit az orvosok felírtak neki.” Susan elmondásából kiderült, hogy a kétgyermekes édesanya orvosai kezdetben megfázásra, később tüdőgyulladásra gyanakodtak. “Mikor a tünetek az erős antibiotikumok hatására sem javultak, és Kelly csomót talált a mellében, kórházba mentünk.”

Csakhogy Kelly súlyos betegségégre még ekkor sem derült fény: “Az orvosok meg sem vizsgálták. Annyit mondtak, hogy a csomó egy begyulladt tejcsatorna, a köhögésre pedig csak újabb gyógyszereket írtak föl.” Azt, hogy áttétes rákja van, Kelly néhány héttel később tudta meg, mikor homályosan kezdett látni. “Azonnal mentőt hívtam, és addig nem tágítottam az orvosok mellől, míg meg nem vizsgálták őt.”

kelly(650x433).jpg (Array)
Kép forrása: Daily Mail

Miután kórházba került, az orvosok mintát vettek a Kelly mellében lévő csomóból. “Mikor kiderült, hogy rák, összeomlottunk. Kellynek ráadásul választania kellett: ahhoz, hogy az orvosok esélyt adhassanak neki a gyógyulásra, világra kellett hozniuk kisfiát.” Susan azt mondja, Kelly hosszas vivódás után rábólintott a császármetszésre: “Feláldozta kisfiát azért, hogy kislányaival több időt tölthessen.”

Csakhogy az áldozat később hiábavalónak bizonyult: kiderült, hogy Kelly mellrákja áttétet adott a tüdejébe, és hiába kezdték meg azonnal a kemoterápiás kezelést, két nappal a diagnózist követően meghalt. “Csak napokkal a halála után tudtuk meg, hogy a mellében és a tüdejében lévő daganatok másodlagos daganatok voltak, amiket egy agresszív csonttumor, az úgynevezet Ewing-szarkóma idézett elő” – mondta az édesanya, aki lánya történetével az orvosokat arra szeretnék biztatni, hogy vegyék komolyabban a hozzájuk forduló betegek panaszait.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.