Élet-Stílus

Két héttel azután, hogy kiderült rákos, meghalt egy nyolcéves kislány

Édesanyja szerint kislánya legnagyobb vágya az volt, hogy egyszer valami igazán jót tehessen. Ezreket inspirált.

Amikor Maddy Graylesst szülei két héttel ezelőtt állandó orrvérzése miatt orvoshoz vitték, még csak nem is gondoltak rá, hogy lányuknak valamilyen komoly betegsége lehet. Mikor az orvosok a szükséges vizsgálatok elvégzése után közölték velük, hogy lányuknak rosszindulatú csontdaganata van, a szülők összeomlottak – számol be a Fox 21 Denver elnevezésű amerikai hírcsatorna.


Képek forrása: Facebook

Az eredményekből az is kiderült, hogy a főleg 10 és 20 éveseknél kialakuló agresszív daganat gyógyíthatatlan, és hogy Maddynek legfeljebb két hónapja van hátra. “A diagnózist követően Maddy folyton szomorú volt” – mesélte a Foxnak az édesanya, Jessica Grayless, majd hozzátette, kislánya a következő napokban azokat a dolgokat vette számba, amiket sosem tapasztalhat majd meg.

“Egy alkalommal rámnézett, és könnyes szemmel azt mondta: “Anya, én úgy szerettem volna valami jót csinálni az életemben” – idézte fel Jessica lánya utolsó szavait. Maddy sajnos nem sokkal ezután meghalt, de még megélhette, ahogy a család egyik barátja, Stephanie Keesling a nevében létrehozott egy Facebook-csoportot, melynek tagjait arra buzdítják, hogy Maddy kedvéért tegyenek jót embertársaikkal.

 

“Van, aki levágatja a haját, hogy paróka készülhessen belőle daganatos betegek számára. Van, aki ingyen ebédet oszt, és olyan is van, aki pénzt gyűjt, hogy az összeget aztán szétoszthassa a leginkább rászoruló alapítványok között.” A kis csoportnak, amit Maddy’s Mighty Minionsnak hívnak, eddig 12 ezer állandó tagja van, a számuk azonban napról napra egyre nő.

Jessica azt mondja, a csapat puszta léte nem csökkenti a lánya elvesztése felett érzett fájdalmát, abban azonban segít, hogy könnyebben vészelje át a legnehezebb időszakokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik