Élet-Stílus

16 vetélés után egészséges kisfiút szült

Mikor egy héttel a szülés előtt a baba mozgása váratlanul megszűnt, az anya attól félt, tizenhetedszer is átéli a rémálmot.

A kétgyermekes brit édesanya, Tasha Adams és párja éveken keresztül hiába próbálkoztak a családjuk létszámának bővítésével. “Minden vágyunk az volt, hogy a két lányunk mellett egy kisfiút is nevelhessünk” – magyarázza a fiatal nő. Csakhogy az álmuk úgy tűnt, nem válhat valóra: Tasha az elmúlt években tizenhat babát vesztett el, és mint mondja, a végére teljesen összetört.


Képek forrása: Facebook

“Mikor tavaly októberben kiderült, hogy várandós vagyok, már nem mertem örülni. Az egész terhesség alatt attól rettegtem, hogy valami történik, nekem pedig újra át kell élnem azt a szörnyűséget, amit egy gyermek elvesztése jelent” – tette hozzá a Mirror című brit lap riporterének. A szomorú előzmények ellenére, ezalkalommal úgy tűnt, minden rendben lesz. “A szülés előtti hétig minden rendben zajlott. A vizsgálatok is bizonyították, hgoy a kisfiunk szépen fejlődik.”

Aztán a múlt héten Tasha felfigyelt rá, hogy születendő gyermeke alig-alig mozog. “Pánikba estem, hiszen korábban is történt már hasonló.” A kétségbeesett asszony azonnal orvoshoz ment, ahol kiderült, a baba tökéletesen egészséges. “Nem akartam kockáztatni, ezért inkább a kórházban maradtam” – mondja, majd hozzáteszi, jó döntést hozott, hiszen nem sokkal később megindult nála a szülés.

 

“Két napig vajúdtam, mire világra jött. Emlékszem, a születése után visszatartottam még a lélegzetemet is, hogy halljam, felsír-e. Csak akkor nyugodtam meg, mikor hallottam őt” – emlékszik vissza. Tasha a szülést követően kálváriájáról, és újszülött kisfiáról egy hosszú Facebook-posztban emlékezett meg, amit eddig több mint 25 ezren lájkoltak és osztottak meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik