Élet-Stílus

Elajándékozta elhunyt felesége menyasszonyi ruháját, hogy betegeknek segítsen vele

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 06. 17. 16:40

A 85 éves bácsi még egy megható üzenetet is mellékelt a ruhához, amitől az világhírű lett.

“A hölgynek, aki megvásárolja ezt a ruhát, szívből kívánom, hogy olyan boldogságban éljen választottjával, amilyenbe a feleségem és én éltünk 56 éven keresztül. Szerencsés férfi vagyok, hogy egy olyan nőt vehettem el, mint a feleségem volt.” –

állt kézzel írva azon a kis kártyán, amit a napokban, egy adományként leadott menyasszonyi ruhán találtak egy brit jótékonysági bolt munkatársai. A szóban forgó üzlet a St. Gemma’s Hospice adományboltja, ami évek óta gyűjt régi, megunt, de még használható holmikat azért, hogy azokat újra értékesítve, támogatást gyűjtsenek a hospice ház lakóinak.

esküvői ruha (Array)
Kép forrása: Facebook

“Mikor kibontottuk a ruhát, már akkor tudtuk, hogy ez egy igényes tervezésű, drága darab, amit annak idején valószínűleg arra a nőre igazítottak, aki viselte” – árulta el a bolt munkatársa, Nicola Woodgate, majd hozzátette, a kicsomagolásról bukkantak a kis kártyára is. “Miután elolvastam, úgy éreztem, meg kell osztanom mindenkivel. Lefotóztam és tettem is fel az alapítványunk Facebook-oldalára” – tette hozzá.

We have news! We have found the kind gentleman who donated the beautiful vintage wedding dress to St Gemmas Hospice…

Posted by St Gemma’s Hospice on Thursday, June 11, 2015

“Álmomban se gondoltam volna, hogy ennyien megosztják, és hogy hamarosan egy egész világ foglalkozni fog a történettel. Komolyan mondom megdöbbentem” – vallotta be Nicola, aki az internet reakcióját látva úgy döntött, megkeresi az adományozót. “Egy kis segítséggel meglett a bácsi, de nem akart szerepelni. A 85 éves bácsi azt azért elmondta, örül, hogy felesége ruhája ilyen nagy segítséget jelent az alapítványnak – az Ebay-en 600 fontot, átszámolva több mint 250 ezer forintot adtak érte -, és bevallotta hosszú évekig készült rá, hogy megváljon tőle.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Debrecen, 2015. július 30.
Orbán Viktor miniszterelnök (j) és Garancsi István, a Videoton FC tulajdonosa a lelátón a labdarúgó Európa Liga-selejtezőjének harmadik fordulójában játszott Debreceni VSC - Rosenborg mérkőzésen a debreceni Nagyerdei Stadionban 2015. július 30-án.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.