Élet-Stílus

A tablet a mai idők Sátánja? Szerintem a fejlesztő bébijáték!

Hódos Hajni
Hódos Hajni

állandó háttérzaj. 2015. 06. 13. 11:49

A gyerek kezébe nyomunk két fakockát, elvan azzal és az olyan kreatív. Mi addig facebookozunk és közben letöltjük a harmadik évadot.

Amikor kicsi voltam, a kedvenc tévéműsoraim az Ablak és a Sorstársak voltak. Ez van, az Óvodások műsora nemigen fogott meg, na. Kíváncsi gyerek voltam, megnéztem a körzeti stúdiók műsorát is. Magilla Gorillát infantilisnek találtam, de Móka Miki, Tom és Jerry nagy kedvenceim voltak. Sokat tévéztem és szerettem tévézni, később is, aztán még később leszoktam róla, én kérem régi vonalas tévézős vagyok, személyes sértésnek éltem meg a Dáridót szombat esténként, szombat este film kell, nagyfilm (!) kell! És őszintén hittem abban is, hogy a Homok titkai nem egy szörnyű kezdet, hanem csak apró kitérő, a kereskedelmi televíziózás szárnyának megbicsaklása a méltóságteljes szárnyalás közben. Mit tudtam én akkor még a sorozatsztárokról, a rövidesen minden magyar nőt bekebelező Récsöl-hajról – amit csak sokkal később a Bekemné-bob tudott lerúgni a trónról – és arról, hogy a Szakasz főhőse egy alkoholista tahó lesz, aki nőket ver betépve és / vagy részegen.

Már felnőttként tudtam meg, micsoda veszélyben voltunk –  én és az agyam – különösen Tom és Jerry, ezek az ártalmatlannak tűnő rajzfilmfigurák jelentettek szörnyű fenyegetést és veszedelmet, hiszen a sok tévézés ártalmas, agressziót szül a gyerekekben, sorvasztja a képzelőerőt és tiszta szerencse, hogy egyáltalán épelméjű maradtam.

tom és jerry, gif, Hódos Hajni (Array)

Hosszú ideje nem nézek tévét. Jóval azelőtt leszoktam róla, hogy trendivé vált a „nincs tévém” nagyképű kijelentés, illetve azzal kérkedni, hogy kizárólag a netgeót és a pirosseggű páviánok méhen belüli fejlődését követjük figyelemmel, azt se tudjuk, ki az a Szellő István meg a VV Dzsoni. Így aztán önelégültségem tonnákban volt mérhető: hát igen, a Zén Lányom nem ül a tévé előtt egész nap, neki vannak barátai! Három is: a kutya, a kertünkben fészkelő feketerigó és a Jani bácsi a szomszédban. A tévéről annyit tud, ha bekapcsoljuk, akkor egyforma ruhákba öltözött sok bácsi szalad benne egy nagy labda után, miközben sokan kiabálnak körülöttük, vagy énekelnek benne fura ruhába öltözött nénik és bácsik. Némelyikükkel Anya együtt énekel és azt mondogatja, úristen, kilencvenháromban?!

Az anyai büszkeség csakhamar elillant, tovatűnt, írmagja sem maradt. Miután a tévét kiütéssel legyőztem, itt az újabb gond. A számítógép. Be fogja szippantani.  Függő lesz. Nem fog kötődni. Vagyis fog, csak nem hozzám, mert beletekeredik a töltő zsinórjába. Gerincferdülése lesz, mert ott görnyed egész nap a monitor előtt. Az almára azt fogja hinni, úgy terem a fán, hogy hiányzik belőle egy harapás. A kedvenc viselete egy fekete garbó lesz farmerral. Valami szörnyű métely folytán az Internet Explorer lesz a böngészője.

Mert hát mi történik nálunk? Van egy kicsi, egy kicsit nagyobb meg egy asztalon álló fekete lap. Anya vagy Apa megnyomja és akkor egy csomó tök érdekes dolog történik. És ha a gyerek megkérdezi, mi az, akkor olyanokat válaszolunk neki, hogy Anya dolgozik. Anya levelet ír egy néninek/bácsinak. Anya telefonál egy nénivel/bácsival. Anya beszélget apával, nézd csak, oda, abba a kis ablakba írok Apának, aztán ezt ő elolvassa és válaszol nekem. Nézd csak, most! Anya újságot olvas, anya könyvet olvas, anya filmet néz, anya rákeres mert nem tudja. Anya tanul. Anya hivatalos ügyet intéz. Apa táblázatot ír, Apa megtervezi, Apa rákeres, mert elfelejtette. Apa mesét keres. Kukucs, itt repül a kismadár! Apa fényképez. Apa zenét hallgat.

És ezt mind-mind ezeken a vékony fekete lapokon. Persze, hogy érdekli. Persze, hogy elveszi, amikor már eléri, persze, hogy nyomkodja. Mi legyen?

Azt gondolom, nem zárhatom el előle az okostelefont, a tabletet, a pécét. Egyáltalán nem érzem túlzásnak azt, hogy ezzel a világot zárom el előle. Nem tilthatom meg a használatát, hogy is nézne ki? Én naponta használom, forgatom, nyomkodom, tőle meg azt várom, ne érdekelje? Ez nevetséges. A pécén dolgozom, azon tartom a kapcsolatot a kollégáimmal, és ha nem dolgozom, akkor is használom. De nem is kell ezt magyarázni. Nem kérhetem a gyerektől, nem várhatom el a gyerektől, hogy ne tanúsítson érdeklődést valami iránt, ne akarjon megismerni valamit, ami a mindennapjaink része. Nem gondolkodhatok úgy, a gyerek legyen el két fakockával meg egy vesszőből hajlított karikával és majd, ha már meglesz a magához való esze, akkor elmegyünk az Iparművészetibe és mutatok neki egy Commodore-64-et.

Csecsemő- és kisded korban agyonfejlesztjük a gyereket, visszük babaúszásra, babatornára, babajógára,babaangolra, a játékai egytől-egyig fejlesztőek, csak úgy játszani már nem is ér. Lassan már nem azért mesélünk, mert összebújva lenni, mert mesélni, együtt lenni jó, hanem mert azzal a kreativitást fejlesztjük, a képzelőerejét KELL használnia, mert a mesélés is egy új tudományág. Hogy aztán helyt álljon, hogy aztán belehülyüljön a sok ökörségbe, amiket bemagol. És amiket fásult tanárok a tábla mellett osztályzatra kikérdeznek tőle. Agyonfejlesztjük, hogy aztán megtanuljon egy sor felesleges, frusztráló, elavult dolgot lélekölő magolással, ahelyett, hogy arra törekedne az úgynevezett oktatási intézmény, hogy biztonsággal és tájékozottan mozogjon a világban.

gif, kislány, gyerek, baba (Array)

A 3D nyomtatás, a mechanikus testrészek és belső szervek, az algoritmusok korában a gyerektől elzárjuk a laptopot, mert az az újkori Fenevad, minden atomkori rossz okozója. Azt hiszem, az ilyenre mondják, hogy nettó ökörség.

Én magam fiatal felnőttként küldtem el az első e-mailem, mentségemre szolgáljon, hogy az első munkahelyemen még telexen írtam a heti jelentést. Persze ez nem jelent semmit, mert a hat évvel ezelőtti munkahelyemen az anyagraktár még mindig francia kockás lapokra dolgozott. Egy olyan iparágban, ahol azt, hogy mi hogy kartellezés, azt bezzeg mindenki tudja. És csinálja is. Szóval, van mit tanulnom, de csinálom is. Attól, hogy én megállok, a világ megy tovább.

És a világ nem azt mondja, hogy ne tanítsam meg a gyerekemnek a Borsót főztem kezdetű mondókát, hogy ne énekeljem el neki a Tavaszi szélt meg az egy tál dödöllét és igen, a világ arra is helyeslően bólogat, hogy tessék gumizni meg ugróiskolát járni. De úgy tenni, mintha a kukoricababa lenne az ideális és léleképítő, a jellemet és a szellemet a helyes irányba fordító játék, az butaság.

A pc és a tablet se nem jó, se nem rossz. Hogy mire használjuk, az teszi azzá. Ha mi arra használjuk, hogy facebook-ozunk és küldetéseset játszunk rajta, akkor jobb ha mélyen hallgatunk a gyerek előtt és nem hivatkozunk arra, hogy elhülyül a sok gépezéstől, mert mi már el vagyunk, és ez így elég hiteltelen. Ha zavarjuk a gyereket a levegőre meg mozogni, miközben éppen egy áfonyás muffint tömünk a szánkba, amit nemcsak azért nem kéne mert bolti és tele van adalékanyaggal meg cukorral, hanem a tizenöt kilós súlyfeleslegünk miatt sem, miközben fél szemmel a csíkot lessük a torrent oldalon, lejött-e már a teljes nyolcadik évad, az sem hiteles.

De ha megmutatjuk, hogyan használjuk a kütyüket arra, hogy tanuljunk és tájékozódjunk vele, ha arra használjuk őket, ami épít minket, akkor a gyerek nem lesz sem agyalágyult, sem magányos, de még buta sem. Ellenkezőleg.

Eddig mindig az okosokat igazolta a világ, csak a buták hangosabban tudnak ordítozni. És hát, a Föld nem banán alakú, mint utóbb kiderült. 

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.