Élet-Stílus

Lemondott az új szívről, hogy még élhessen

A 22 éves lány azt mondja, élete legnehezebb döntését hozta meg, amikor az átültetés helyett a bakancslistája mellett döntött.

Channan Petrides mindössze három hónapos volt, amikor az orvosok cisztás fibrózissal diagnosztizálták. Egy örökletes betegséggel, ami a 7. kromoszóma adott génjének meghibásodása miatt jön létre, és ami elsősorban a tüdőt károsítja. „A szüleimet akkor azzal biztatták, hogy a betegek egy jelentős része megéri a 40. születésnapját, ám sajnos úgy néz ki, az én betegségem agresszívabb.”


Képek forrása: Facebook

A most 22 éves lánynak három éve folyamatosan romlik az állapota: 2014-ben, mikor egy kétoldali tüdőgyulladással kórházba került, kis híján meg is halt. Épp emiatt, orvosai még ebben az évben feltették őt a szervre várók transzplantációs listájára abban bízva, hogy az átültetés megmentheti a fiatal lány életét. „Mikor közölték velem, hogy új szívre és tüdőre lesz szükségem, összeomlottam. Ekkor tudatosult bennem, mennyire súlyos az állapotom” – mondja.

Abban a tudatban, hogy bármelyik napja lehet az utolsó, Channan bakancslistát készített, rajta olyan tételekkel, mint „bulizni egy nagyot”, „elmenni Ed Sheeran koncertjére”, „helikopterezni” és „megetetni egy oroszlánt”. Miközben a listát készítette, a fiatal lány egyre többet beszélt orvosaival az átültetésről és annak kockázatairól is. „Elmondták, hogy nagy esély van arra, hogy nem élem túl az operációt, és még az sem feltétlenül jó hír, ha túlélem a műtétet” – magyarázza, majd hozzáteszi, még akkor is ágyhoz kötve kellett volna élnie, ha a műtét közben semmilyen komplikáció nem adódik.

 

„Épp a kockázatok miatt döntöttem úgy, hogy levetetem magam a listákról. Nem akarok új szívet vagy tüdőt, ha legfeljebb arra tudom használni, hogy az ágyban feküdjek vele” – mondja a fiatal lány, aki a hátralevő idejében szeretne elég jól lenni ahhoz, hogy kipipálja az összes tételt a listáján. „Tudom, hogy nincs sok időm, de ami még maradt, azt szeretném úgy eltölteni, ahogy nekem tetszik, nem pedig úgy, ahogy a betegségem akarja.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik