Élet-Stílus

Viccből hozzáragasztották a saját kilincséhez

A fiatal nő órákat töltött a kilinccsel a kezében, mire a tűzoltóknak nagy nehezen sikerült kiszabadítaniuk őt.

„Fogalmam sincs, ki tehette ezt velem, de az biztos, lenne mit mondanom az illetőnek, ha véletlenül összefutnánk” – idézte a 28 éves Fiona Crabbot a brit Metro, aki a napokban ragadt pillanatragasztóval összekent kilincséhez. A fiatal nő azt gyanítja, egy buta vicc áldozata lett, ennek ellenére dühös az elkövetőre, hiszen hetekbe telik majd, mire teljesen meggyógyul.


Képek forrása: metro.co.uk

„Növényi olajokkal kell kennem a sebeimet, és a nap 24 órájában védőkesztyűt kell hordanom, hogy még csak véletlenül se fertőződhessen el a sérülés” – magyarázza, majd hozzáteszi, mikor az eset történt épp egy találkozóról érkezett haza. „Eszembe se jutott, hogy óvatosan kellene a kilincshez nyúlnom. Ez egy jó környék. Még sosem történt hasonló” – teszi hozzá.

 

Fionát nem csak a vicc, de a hatóságok reakciója is felháborította: „Órákat vártam a segítségre, mert a diszpécserek azt hitték, csak viccelek velük, miután előadtam a problémámat” – mondja. A nőt végül a tűzoltóknak sikerült kiszabadítaniuk, miután leszerelték a kilincset az ajtóról. „A kórházban egy speciális oldószerrel ki tudtak szabadulni, de a tenyerem nagy részén még így is égési sérüléseket szenvedtem. Hetekbe telik majd, mire felgyógyulok” – panaszolta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik