Élet-Stílus

Ha nem kap új májat, meghal a 13 éves alkoholista lány

Sári Veronika
Sári Veronika

újságíró. 2015. 06. 07. 15:10

A kamasz azóta iszik, mióta szülei elváltak. Naponta egy üveg vodkának megfelelő alkoholt döntött magába.

A 13 éves brit lány, akinek nevét a saját érdekében nem hozták nyilvánosságra, jelenleg az életéért küzd. A túlzott alkoholbevitel miatt ugyanis a mája annyira károsodott, hogy már csak az átültetés mentheti meg az életét. Nem ő az egyetlen kiskorú, akit Nagy-Britanniában az elmúlt öt évben a súlyos alkoholizmus miatt kialakult májbetegséggel kezelnek az orvosok. A Sunday People cikkéből kiderült, a kamaszlányon kívül további 13 gyerek is állandó orvosi ellátásra szorul emiatt.

Az említett cikk szerint, a 13 éves lány évek óta iszik. Egész pontosan azóta, mióta szülei elváltak. Saját bevallása szerint egy-egy pohár sörrel, vagy ciderrel kezdte, de az utolsó időszakban már annyira rászokott az alkoholra, hogy egy üveg vodkának megfelelő mennyiségű alkoholt döntött magába. 2011-ben került a londoni King’s College kórház betegei közé, ahol kiderült súlyos májzsugorban szenved. Mivel az állapota a kezelés ellenére sem javult, mostanra a transzplantáció maradt az utolsó reménye, hogy életben maradjon.


A kép illusztráció
Kép forrása: Thinkstock

A Sunday People-nek az esettel kapcsolatban nyilatkozott az az édesanya is, akinek 22 éves fia szintén az alkohol okozta májbetegségbe halt bele. Madeline Hanshow azt mondja, együtt érez a kislány szüleivel, majd hozzátette a májelégtelenség rettenetes betegség. „Ezek a kamaszok észre sem veszik, hogy mennyit ártanak saját maguknak a szenvedélyükkel. Az ilyen esetek arra figyelmeztetnek, hogy hangsúlyoznunk kell: az alkohol gyilkos méreg.”

Az anya egyébként fia halála után a Guardian című lapnak hosszan mesélt azokról a megaláztatásokról, amiket fia szenvedélye miatt el kellett viselnie. Gal, ahogy az asszony nevezte fiát, szintén 13 éves korában kezdett inni, mint mondja azért, mert unatkozott. „Azt hiszem, az állandó részegség volt az, ami segített neki elviselnie az unalmas pillanatokat” – mondta az asszony, aki elárulta, nagyon sokáig fogalma sem volt róla, hogy fia milyen súlyos állapotban van. „Tőlem sosem kért pénzt arra, hogy ihasson. Megoldotta valahogy: hol úgy, hogy idősebb fiúktól, vagy felnőttektől kért pénzt. Hol máshogy.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Fideszes vagyok, mert onnan kapok pénzt

Kommentek

Fotó: Fülöp Dániel Mátyás/24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.