Élet-Stílus

Gyerekfej méretű daganat feszítette szét Brigitta méhét

Korhaz(960x640).jpg (Array)
Korhaz(960x640).jpg (Array)

Csak a csoda mentheti meg R. Brigitta életét, igaz az ovosok szerint már az is csoda, hogy még életben van – írja a Blikk.

A halált várja R. Brigitta (30). Beletörődött sorsába, abba, hogy egy daganat végez majd vele, csak akkor sírja el magát, amikor eszébe jut: ha ő már nem lesz, ki gondoskodik majd tízéves kislányáról?

A rémálom akkor indult, amikor a kórházban egy 2 mm-es miómát találtak a méhében. Akkor úgy vélték, a daganat jóindulatú. De tovább nőtt, és fél év múlva már akkora daganat lett belőle, hogy szétfeszítette a méhét.

Brigittának ezzel a daganattal együtt a méhét is eltávolították, addigra azonban már késő volt: a sejtek burjánzásnak indultak és egy ezután következő vizsgálaton kiderült, hogy a petefészkén van még egy 7 centi átmérőjű daganat. Ezután azonban kiderült, hogy nem lehet műteni és még hepatitis C-vírussal is megfertőződött, amit, elképzelhető, hogy a vérátömlesztés közben kapott meg. Ennek következtében a kemoterápiát sem bírta elviselni.

A Blikk szerint szinte csoda, hogy Brigitta még mindig életben van: bár a vizsgálatoknál az orvosok mindössze pár hónapot adtak neki, ennek már két éve. Brigitta azt reméli, valaki talán mégis megmentheti.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik